KÖZLEMÉNYEK

  
TECHNIKAI MUNKATÁRSAK (ASZTALSZEMÉLYZET) NÉVSORA
2010. március 11.

Az MKOSZ szervezésében és rendezésében sorra kerülő kosárlabda mérkőzéseken Technikai Munkatársi (asztalszemélyzet) feladatokat az alábbi személyek végezhetnek:

Baka Zsófia, Balla Bernadett, Baranyai Brigitta Tímea, Bogdán Balázs, Cserkuti András, Csicsók Emese, Deményi Adrienn, Gábori Márton, Geresics Krisztina, Geresics Tímea, Ignácz Dorottya, Károlyi Dalma, Koronics András, Kövecses József, Magyar Mátyás, Móró Zoltánné, Nyilas László, Paróczi Petra, Rákosi Katalin, Sógor Katalin, Szabó Glória, Szalóki Zsófia, Tóth Eszter, Tóth Kálmán, Varga Flóra.

BMKSZ

Asztalszemélyzeti tanfolyam indul!
2009. október 18.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Asztalszemélyzeti tanfolyamot indít. Jelentkezési határidő: 2009. október 25. Jelentkezés és további információ a BMKSZ Tímár utca 21.-szám alatti irodában vagy Cserkuti Andrásnál.

BMKSZ

EKF Pályázat
2009. október 5.

100 millió forintos civil alapot különített el a pécsi önkormányzat, amelyre bárki pályázhat. A benyújtott pályamunkákat egy öttagú civil kuratórium bírálja el. A kezdeményezés cálja az EKF program keretében olyan kulturális programok, civil kezdeményezések támogatása amelyeket Pécsett rendeznek meg és a helyi társadalom aktív közreműködésével erősítik a helyi identitást és a közösségformálást, valamint előmozdítják a közösségi terek kulturális funkcióval való megtöltését.
Három kategóriában lehet pályázatot benyújtani. A kis közösségek, alapvetően helyi, lakóközösségi programjainak szervezésére beadott tervekkel 50 és 300 ezer forint közötti összeg nyerhető el. A helyi vagy más közösségi értékek bemutatására szervezett, városi vagy városrészi szintű, többnapos vagy több alkalommal megrendezésre kerülő programok 300 ezer és 3 millió közötti támogatást nyerhetnek el, míg a regionális, illetve a határon átnyúló együttműködésben megvalósuló projektek pályázati forrásának felső határa 10 millió forint lesz.
A pályázatok beadásának határideje szeptember 15., elbírálásuk határideje október 31. A kiírás részletei a www.pecs2010.hu honlapon érhetők el.
A BMKSZ a második kategóriában adott be pályázatot.

BMKSZ

2009/2010-es évi Kosárlabda Bajnokság Ligaértekezlet!
2009. október 5.

Tisztelt Sportvezetők, Csapatvezetők, Edzők!


A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség és a Pécs Városi Kosárlabda Szövetség közös rendezésében sorra kerülő 2009/2010 –es Bajnokság Ligaértekezlete

2009. 10. 05.-én

lesz, a BMKSZ helyiségeiben (7621 Pécs, Tímár u. 21.):

Extra Liga (megye): 16.30-kor
Super Liga (város): 17.30-kor
Senior Liga: 18.30-kor.



Kérjük a csapatok képviselőit, hogy a kitöltött dokumentumokkal, valamint a nevezési díj összegével (ha nem utalták), jelenjenek meg és adják le a nevezésüket. Amennyiben a befizetés, átutalás megtörtént, kérjük, hogy az erről szóló igazolást is hozzák magukkal.
Mérkőzés időpont bejelentő lapot a helyszínen biztosítunk!








Pécs, 2009-10-01


BMKSZ PVKSZ

A Baranya Megyei Kosárlabda Sport fejlesztési koncepciója
2009. május 13.


A Baranya Megyei Kosárlabda Sport fejlesztési koncepciója megtalálható
a dokumentumok menüpontban, vagy letölthető itt!

Kérjük tisztelt sportbarátainkat, hogy véleményeiket, építő jellegű kritikáikat
juttassák el a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség részére.



Márton László

Új alkalmazottal bővült a BMKSZ apparátusa
2009. május 11.

A BMKSZ 2009. márciusa óta elnyert, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ az EKF-hez kapcsolódó pályázatának köszönhetően három évre egy fő főállású alkalmazott foglalkoztatását, akinek feladata a BMKSZ napi ügyeinek vitele, a feladatok koordinációja, pályázatok által források biztosítása, többek között a koncepció és feladatterv megvalósításának elősegítése.
A pályázatot Márton László nyerte el, aki több mint három évtizede szolgálja a megyei kosárlabda életünket.

Munkájához sok sikert kívánunk!

BMKSZ

A BMKSZ sajtóközleménye
2009. február 9.

Dr. Páva Zsolt, mint a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség alelnöke, szolidaritási akciót kezdeményezett a veszprémi sportolókat ért méltatlan és tragikus támadás miatt. Eszerint a következő héten, beleértve a hétvégi találkozókat is, minden baranyai mérkőzés egy perces néma tiszteletadással kezdődik. A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség egyhangúan csatlakozik a kezdeményezéshez és együtt érez a megtámadott és szerencsétlenül járt sportolókkal.

Olyan tragédia ez, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie, és bízunk abban, hogy Magyarországon több ilyen megdöbbentő és sajnálatos bűncselekményre nem kerül sor.


Pécs, 2009. február 9.

Várhalmi Zsolt főtitkár

"Elsősegélynyújtás a sportpályákon" elsősegélynyújtó tanfolyam
2008. november 21.

Elsősegélynyújtó tanfolyam


Szezonnyitó értekezlet
2008. szeptember 8.

Szezonnyitó értekezletet tartott 2008. szeptember 8-án 16.30-kor a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség hivatalos helyiségében bizottságvezetők pléniuma.
A határozatokról szóló tájékoztató hamarosan a BMKSZ honlapján is olvasható lesz.

Friss!
Az U20-as fiú utánpótlás válogatott edzője, Zalay Zoltán által vezetett Edzőbizottság soron következő továbbképzését 2008. szeptember 11-én 11 órakor tartja a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban.
Az esemény során előadást tart Debreczeni Eszter a szlovéniai edző-továbbképzés tapasztalatairól, illetve Zalay Zoltán beszámol az Európa-bajnokságról.

BMKSZ

Költözik a Baranyai Megyei Kosárlabda Szövetség!
2008. április 11.

Tisztelettel felhívjuk minden kosárlabda iránt érdklődő,
a kosárlabdaéletben közreműködő sportbarátunk figyelmét,
hogy a BMKSZ 2008. április 23-24-én elköltözik.
A Szövetség új címe: 7621 Pécs, Tímár u 21. (I/1 szoba)
2008. május 1. napjától a Szövetség minden képviselője, közreműködője
a fenti címen lesz elérhető!

A Szövetség vezetékes telefonszámai megszűntek, tisztségviselőink
az alábbi telefonszámokon érhetőek el:
BMKSZ Központi: 70/778-9369
Várhalmi Zsolt: 70/778-9370
Zelenyánszky János: 70/778-9373

Faxküldemények átmenetileg a Kézilabda Szövetség 72/312-019-es számára, vagy
a Sportszövetségek Szövetsége 72/525-377-es számára küldhetőek.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség vezetőségének nevében:

Zelenyánszky János

Játékvezetők figyelmébe! (a számviteli törvény változása)
2008. január 4.

Tisztelt Játékvezető és Komisszár kollégák!

Szeretném felhívni a játékvezetői vagy komisszári tevékenységet egyéni vállalkozóként vagy társas vállalkozás tagjaként folytatók figyelmét, hogy
2008. január 1. után a régi típusú készpénzfizetési számlák nem használhatók. A klubok ezeket a számlákat nem fogadhatják be.
Számlázásra az a számlatömb használható, melynek minden lapján szerepel egy 3 betűből és a 7-es számból álló kombináció a számla sorszáma előtt.
Pl: AC7S

Üdvözlettel

Cziffra Mihály
JB Elnök

Játékvezetők, komisszárok, szövetségi képviselők költségtérítése 2007/2008
2007. október 30.



Játékvezetők, komisszárok, szövetségi képviselők költségtérítése 2007/2008

MKOSZ

FIBA új szabálymagyarázatok
2007. október 1.

1. Új szabálymagyarázatok (Forrás: DBB-JB)
(Kiadva: 2007. március)

1. játékhelyzet:
A4 kétpontos területről végzett kosárra dobását B4 szabálytalanul hárítja. A játékvezető sípol és két pontot ítél A4 javára. A labda ilyenkor holt és a mérkőzésóra áll. Cserelehetőséget jelent-e ez mindkét csapat számára. Igaz ez?
Magyarázat:
Igen. Ez mindkét csapat számára cserelehetőséget jelent, mivel itt szabálysértésről van szó (19.2.2)

2. játékhelyzet:
Közvetlenül a 24 másodperces készülék jelzése után a labda mezőnybeli kosárra dobás nyomán elhagyja A4 kezét/kezeit, és a labda a kosárba jut. A játékvezetők megadják a kosarat, de a komisszár biztos benne, hogy a labda a 24 másodperces készülék jelzésének pillanatában még A4 kezében/kezeiben volt.
Magyarázat:
A kosár érvényes. Ez a játékvezető döntési hatásköre, a komisszár nem avatkozhat bele.

3. játékhelyzet:
A4 két büntetőt dobhat, amelyeket azonban A5 hajt végre. Mindkét dobás sikeres. „B” csapat bedobja a labdát az alapvonaláról és B4 ezzel a támadással mezőnykosarat ér el. „A” csapat ekkor időt kér. A játékvezetők a hibát ezen időkérés alatt fedezik fel.
Magyarázat:
A hiba még helyesbíthető. A büntetődobásokat törlik, B4 kosara érvényes. „B” csapat kapja meg a labdát ahhoz a helyhez legközelebb, ahol a labda holttá vált, tehát az „A” csapat kosaránál lévő alapvonal mögött, közvetlenül a palánk mellett. (44.2.7, 44.2.3 és FIBA-SZM 2006)

4. játékhelyzet:
Az első negyed végét jelző dudaszó pillanatában B4 sportszerűtlen hibát követ el A4 ellen. A bedobásjelző nyíl „A” csapat kedvezményezettségét mutatja.
Magyarázat:
A4 két büntetődobását azonnal – azaz a játékszünet megkezdése előtt – végre kell hajtani. A második negyed „A” csapat – a sportszerűtlen hibából következő – oldalbedobásával kezdődik. A bedobásjelző nyilat ezután nem fordítják meg.
Megjegyzés:
A mérkőzés kezdete előtti játékszünet kivételével a játékszünetekben történő technikai, sportszerűtlen és kizáró hibákért járó összes büntetést, beleértve a hozzá tartozó bedobást is, végre kell hajtani.

5. játékhelyzet:
A4-et kosárra dobás közben faultolják. Közvetlenül a játékvezető sípszava után megszólal a 24 másodperces készülék jelzése. Csak ezután hagyja el a labda A4 kezét/kezeit és a kosárba jut.
Magyarázat:
A kosár nem érvényes, A4 két büntetőt dobhat. (10.4, harmadik pont, utolsó bekezdés, 34.2.2, negyedik pont)

6. játékhelyzet:
A4 felugrik a lepattanóért, hogy a kosárba pöcizze. Ezen mozdulat közben, de még egyértelműen azelőtt, hogy a labdát a kosárba ütné, meglöki őt B4. Érvényes a kosár?
Magyarázat:
Nem. A játék „A” csapat bedobásával folytatódik. Ha ez a hiba „B” csapat ötödik hibája, akkor A4 két büntetőt dobhat. (15.1 és 15.2)

7. játékhelyzet:
A4 a kosár felé tart. Felveszi a labdát, megkezdi dobómozdulatát és ekkor B4 faultolja őt. A4 folytatja a mozdulatát, a labda a dobáshoz elhagyja a kezét/kezeit. A labdát B5 szabályosan blokkolja, eközben azonban szintén hibát követ el A4 ellen.
Magyarázat:
Csak a B4 elleni első személyi hibát kell figyelembe venni és A4 két büntetőt dobhat, hacsak B5 hibája nem sportszerűtlen vagy kizáró hiba.

8. játékhelyzet:
A4 ellen személyi hibát követnek el és két büntetőt dobhat. Egy időkérés után a játékvezetők tévesen elküldik A4-et a büntetődobó vonaltól és ragaszkodnak ahhoz, hogy A5 dobja le a büntetőket. Az első büntetődobás közben a játékvezetők felismerik hibájukat.
Magyarázat:
Mivel ezt a hibát a játékvezetők a jogosult büntető dobó játékos akarata ellenére követték el, ennek megfelelően „A” csapat nem büntethető. A5 esetlegesen végrehajtott büntetőit törölni kell, és A4 ledobja a büntetőket.

9. játékhelyzet:
A4-et B4 kosárra dobás közben faultolja (ez B4 ötödik hibája). A4 két büntetőt dobhat. A4 első büntetődobása után észreveszik, hogy B4 ötödik hibáját követte el. Miután B4 elhagyta a játékteret és helyére B6 pályára lépett, a játékvezetők érvénytelenítik A4 első büntetődobását és újra két büntetőt dobhat. Igaz ez?
Magyarázat:
Nem, a már végrehajtott büntetődobás érvényben marad, és a játék A4 második büntetődobásával folytatódik.

10. játékhelyzet:
A4 kosárra dobása után a labda a palánkra pattan, ahonnan játékos érintése nélkül visszakerül egészen a védőtérfélre, és ott A5 felveszi.
Magyarázat:
Ez nem visszajátszás. A4 kosárra dobása nyomán „A” csapat elvesztette labdabirtoklását és csak A5 védőtérfélen történő labdafelvételével szerezte azt meg újra.

11. játékhelyzet:
A4 kosárra dob. Miközben a labda a levegőben van, a játékvezetők személyi hibát ítélnek. A labda felpattan a gyűrűről, és még lehetősége van kosárba jutni. A5 a kosárba pöcizi a labdát.
Magyarázat:
A kosár nem érvényes. A5 kosárakadályozást követett el. (31.2.6)

12. játékhelyzet:
A4 sikeres zsákolása után a gyűrű nem pattan vissza teljes mértékben az eredeti helyére. „B” csapat gyors bedobást hajt végre az alapvonaláról, hogy gyors ellentámadásba kezdhessen. A5 azonban elcsípi a labdát és könnyű ziccerrel kosarat szerez. A játékvezető csak A5 kosara után veszi észre, hogy a gyűrű nem vízszintes helyzetben van.
Magyarázat:
A5 kosara érvényes. A játékvezetők megszakítják a játékot, és gondoskodnak róla, hogy megjavítsák a gyűrűt.

13. játékhelyzet:
A4 kosárra dobása után a labda felpattan a gyűrűről, és még van lehetősége kosárba jutni. B4 alulról átnyúl a gyűrűn és megérinti a labdát.
Magyarázat:
Ez egy lepattanószerzési helyzet, mivel a kosárra dobás a gyűrű érintésével véget ért. A labda a játékos érintése nyomán azonnal holttá válik. (31.1.1, FIBA-SZM 2006, 31. 2-es számú megállapítás). „A” csapat kapja meg a labdát bedobásra az alapvonalnál.

14. játékhelyzet:
A4 utolsó vagy egyetlen büntetődobása után a labda felpattan a gyűrűről és még van lehetősége kosárba jutni. B4 alulról átnyúl a gyűrűn és megérinti a labdát.
Magyarázat:
Ez egy lepattanószerzési helyzet, mivel a büntetődobás a gyűrű érintésével véget ért. A labda a játékos érintése nyomán azonnal holttá válik. (31.1.1, FIBA-SZM 2006, 31. 2-es számú megállapítás). „A” csapat kapja meg a labdát bedobásra az alapvonalnál.

15. játékhelyzet:
A4 a negyedik negyed utolsó két percében mezőnykosarat ér el. „B” csapat időt kér. Az időkérés után B5-nek 5 másodperc alatt nem sikerül végrehajtania a bedobást. Emiatt „A” csapat kapja meg a bedobás jogát. Honnan kell ezt a bedobást végrehajtani?
Magyarázat:
„A” csapat az eredeti bedobás helyéről dobhat be. Ez azt jelenti, hogy a bedobó játékosnak egyik lábával az egyik, másik lábával a másik térfélen kell helyezkednie a meghosszabbított középvonalnál. A labdát a pálya tetszőleges pontján helyezkedő játékostársának passzolhatja. (17.2.3 és 17.4)

MKOSZ

Játékvezetői továbbképzés
2007. szeptember 24.

Kedves Játékvezető Kollégák!

Ezúton tájékoztatok mindenkit az őszi továbbképzésünk pontos
helyszínéről és időpontjáról:
Dátum: 2007. október 6. szombat, 8.30-12.30
Helyszín: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma
Pécs, Széchenyi tér 11.

A továbbképzés idejére lehetőség van az iskola belső udvarára történő
beállásra, így parkolási díjat nem kell fizetni az autóval érkezőknek.
Kérek mindenkit, hogy a sportorvosi igazolását próbálja meg addigra
beszerezni, aki későbbre kapott időpontot egyik-másik vizsgálatra, az
majd legkésőbb 2007. október 30-ig bemutathatja.

8.30-tól kezdődik a regisztráció, lehetőség szerint pontosan érkezzetek,
hogy 9.00-kor a futással kezdhessünk. Az örömteli létszámnövekedés
miatt előálló TÁSI-beli helyhiány miatt volt szükség a helyszín megváltoz-
tatására. Kérek mindenkit a pontos érkezésre, mert a tornaterem különböző
elfoglaltságai miatt pontban 9.00-kor el kell kezdenünk a futást.
A részletes programot a helyszínen közöljük.

Költségek:
Továbbképzési díj: 1.500.- (oktatási anyagokkal együtt)
Éves licensz díj: NB II-es kerettagoknak: 7.500.-
NB I UP kerettagoknak: 6.500.-
Megyei kerettagoknak: 5.500.-

Jó felkészülést kívánok!

Kapitány Gellért

Sportorvosi igazolások
2007. szeptember 15.

Kedves Játékvezető Kollégák!

Rohamosan közeledik az újabb szezon, ezért hamarosan sort kell
kerítenünk a szokásos szezont megelőző továbbképzéssel egybe-
kötött tesztelésekre, vizsgázásokra.
Mindenkit nyomatékosan kérek, hogy a továbbképző időpontjáig
szíveskedjen a sportorvosi igazolását beszerezni, ennek hiányában
ugyanis nem áll módunkban senkit foglalkoztatni!

A játékvezetői igazolványotokkal lehet kérni a vizsgálatot.
A továbbképző 2007. szeptember 29-én vagy rá egy hétre, október
6-án lesz, a végleges időpontról és a helyszínről napokon belül fel-
világosítást kaptok.

Kapitány Gellért
BMKSZ JB elnök

Dél-Dunántúli Régió játékvezet? továbbképz?
2006. augusztus 23.

Kedves Játékvezet? Kollégák!

Ugyan még javában tombol a nyár, ennek ellenére a háttérben már régóta zajlanak az ?szi régiós továbbképz? szervezési munkálatai. Reményeink szerint színvonalas el?adásokat hallhattok majd, amelyek segítségetekre lehetnek a fejl?désben. Az el?adások mellett videóanyagok teszik majd kézzelfoghatóbbá az elhangzottakat.
A m?ködésben számos változtatást tervezünk a korábbi évekhez képest, amelyekr?l részletesen az alább szerepl? id?pontban szerezhettek információkat. A jöv?ben mindenkit?l kötelez? jelleggel elvárjuk az érvényes sportorvosi engedély beszerzését, amelynek hiányában sajnos nem áll módunkban foglalkoztatni senkit. (Ezen engedélyek meglétének ellen?rzése a regisztrációkor történik majd.)
Legutolsó találkozásunkhoz hasonlóan ezen alkalommal is kézhez kaptok majd különböz? oktatási anyagokat, valamint gondoskodni fogunk ebédr?l is. Idén el?ször nem fél, hanem egész napos továbbképzést tervezünk.
Arra kérünk mindenkit, hogy a hosszúra nyúló programra való tekintettel a lehet?ségekhez mérten pihenten érkezzen a továbbképzésre.


A továbbképzés id?pontja: 2006. szeptember 9., szombat
A továbbképzés helyszíne: Mecsekalja Oktatási és Sportközpont (TÁSI)
Pécs, Radnóti u. 2.
A továbbképzés díja: 3.000 Ft/f? (Ebben az árban benne van az ebéd és különböz? oktatási anyagok díja, amelyeket mindenki kézhez kap a továbbképz?n.)
A teljes szezonra vonatkozó licensz díj: NB II-es kerettagoknak: 7.500 Ft
Junior kerettagoknak: 6.500 Ft
Megyei kerettagoknak: 5.500 Ft

A program: 8.45 – 9.00 Regisztráció
9.00 – 9.30 Megnyitó – Tájékoztatás az új szabályokról – Tervek megbeszélése
9.40 – 10.20 Fizikai teszt**
10.30 – 11.30 A 2005-ös férfi Európa-bajnokság oktatási anyagának megtekintése
11.40 – 12.20 El?adás a konfliktuskezelésr?l
12.30 – 13.00 Ebédszünet
13.00 – 13.25 Szellemi teszt***
13.30 – 14.30 A Szlovák Kosárlabda Szövetség oktatási anyagának megtekintése 14.40 – 15.10 A FIBA elvárásai a játékvezet?kt?l (el?adás)
15.20 – 16.20 A FIBA legújabb oktatási anyagának megtekintése
16.30 – 17.00 El?adás a koncentráció fejlesztésér?l
17.10 – 18.10 Az ULEB 2005-ös oktatási anyagának megtekintése
18.15 – 18.30 Zárás – A felmerült kérdések tisztázása – Eredményhirdetés

**A fizikai tesztnél az alábbi szinteket kell teljesíteni: 30 év alatti férfiak 86 hossz, 30 és 40 év közötti férfiak 76 hossz, 40 és 50 év közötti férfiak 66 hossz, 50 év feletti férfiak 56 hossz, 20 év alatti n?k 76 hossz, 30 év alatti n?k 66 hossz.
***A szellemi teszt esetében a 25 kérdésb?l legalább 20 kérdésre kell helyesen válaszolni.

Pécs, 2006. augusztus 21.
Sportbaráti üdvözlettel:
Kapitány Gellért
BMKSZ JB

BMKSZ JB

Régiós játékvezet? továbbképz?
2006. február 3.

A továbbképzés id?pontja:
2006. február 19., vasárnap
A továbbképzés helyszíne:
Pécs, Mecsekalja Oktatási és Sportközpont (TÁSI)
Pécs, Radnóti u. 2.
A továbbképzés díja:
1.500 Ft/f? (Ebben az árban benne van az ebéd és különböz? oktatási anyagok díja, amelyeket mindenki kézhez kap a továbbképz?n.)

A program:
8.45 – 9.00 Regisztráció
9.00 – 9.30 Megnyitó, a jöv?vel kapcsolatos tervek megbeszélése
9.40 – 10.20 Fizikai teszt*
10.30 – 11.00 A legújabb FIBA-szabálymagyarázatok (2006. január)
11.00 – 11.20 A mérk?zés el?tti megbeszélés
11.20 – 12.00 A dobómozdulat megítélése (prezentáció)
12.00 – 12.30 Ebédszünet
12.30 – 13.00 Szellemi teszt**
13.00 – 13.30 Sportszer?tlen hibák (videóteszt)
13.30 – 13.45 A továbbképz? zárása, a felmerült kérdések tisztázása

*A fizikai tesztnél az alábbi szinteket kell teljesíteni: 30 év alatti férfiak 86 hossz, 30 és 40 év közötti férfiak 76 hossz, 40 és 50 év közötti férfiak 66 hossz, 50 év feletti férfiak 56 hossz, 30 év alatti n?k 66 hossz.
**A szellemi teszt esetében a 25 kérdésb?l legalább 20 kérdésre kell helyesen válaszolni. A Baranyában m?köd? gyakorló játékvezet?kt?l (akik a legutolsó tanfolyamon vizsgáztak) minimum 19 hibátlan választ várunk.


Kapitány Gellért - BMKSZ JB

Játékvezet? küldések november elejére
2005. november 3.

NB II-es mérk?zések:

2005. november 11. (péntek)
20:30 Kalocsai Kosárlabda Egyesület - PTE PEAC-Mischl Autóház v.: Domokos L. - Szabó G.


Young mérk?zések:

2005. november 4. (péntek)
15.30 Atomer?m? SE — Gunaras KC-Dombóvár v.: Domokos L. - Maár G.

2005. november 6. (vasárnap)
15.30 MiZo-Pécs — BSE-ESMA v.: Gyurka T. - Varga G.

2005. november 8. (kedd)
15.30 PVSK-Pécs EXPO — Szolnoki Olaj KK v.: Sági Z. - Földvári T.

2005. november 11. (péntek)
19.00 Atomer?m? KSC Szekszárd — Kanizsa DKK v.: Reisz P. - Maár G.

2005. november 12. (szombat)
15.30 Gunaras KC-Dombóvár — ZTE KK v.: Pestality P. - Bálind A.
15.30 Kaposvári KK — Soproni sÖrdögök v.: Stickel B. - Elek T.


Utánpótlás tornák:

2005. november 6. (vasárnap)
09.00 Kaposvár (Toldi) OSB fiú - 6 mérk?zés
VB elnök: Skoda László
Jtv: Stickel Balázs, Fábián Szabolcs, Elek Tibor, Pestality Péter

2005. november 13. (vasárnap)
09.00 Szekszárd (Garay) OSB leány - 6 mérk?zés
VB elnök: Kovács Gyula
Jtv: Maár Gábor, Reisz Péter, Domokos L?rinc, Szabó Gerg?

2005. november 13. (vasárnap)
09.00 Bonyhád (Sportcsarnok) OSB fiú - 6 mérk?zés
VB elnök: Csekuti András
Jtv: Gyurka Tamás, Kárpáti Zoltán, Varga Gábor, Böngyik Andor


Baranya megyei bajnokság:

2005. november 4. (péntek)
19.00 Pollack PEAC II. - PVSK II. v.: Dudás P. - Gyurka Zs.

2005. november 6. (vasárnap)
10.00 ANK ANK - PEAC II. v.: Böngyik A. - Tóth G.

2005. november 8. (kedd)
20.00 Babits Mecsek SE - Mohácsi TE v.: Sági Z. - Mintál Cs.

2005. november 9. (szerda)
18.45 Kodály Volán - PVSK II. v.: Sági Z. - Gyurka T.

2005. november 13. (vasárnap)
10.00 ANK ANK - Kozármisleny v.: Földvári T. - Gyurka Zs.

Heiling Csaba - BMKSZ

Játékvezet? küldések (október 19.)
2005. október 19.

NB II-es mérk?zések:

2005. október 21. (péntek)
19.00 PTE PEAC-Mischl Autóház - Marley FKSE v.: Söjtöry T. - Stickel B.

2005. október 23. (vasárnap)
11.00 Kalocsai Kosárlabda Egyesület - Veszprémi ESC v.: Maár G. - Szabó G.


Junior mérk?zések:

2005. október 20. (csütörtök)
15.30 Atomer?m? SE — Soproni sÖrdögök v.: Maár G. - Szabó G.

2005. október 22. (szombat)
15.30 PVSK-Pécs EXPO - ZTE KK v.: Gelencsér Gy. - Varga G.


Utánpótlás tornák:

2005. október 22. (szombat)
09.30 Pécs (PVSK-csarnok) OGYB leány - 4 mérk?zés
VB elnök: Parádi Péter
Jtv: Kárpáti Zoltán, Dudás Péter, Böngyik Andor

2005. október 22. (szombat)
10.00 Dombóvár (DVMSE csarnok) OKB fiú 9-11. helyért - 3 mérk?zés
VB elnök: Skoda László
Jtv: Stickel Balázs, Elek Tibor, Bálind Attila

2005. október 23. (vasárnap)
Bonyhád (sportcsarnok) OGYB fiú - 6 mérk?zés
VB elnök: Kovács Gyula
Jtv: Gyurka Tamás, Kárpáti Zoltán, Böngyik Andor

2005. október 23. (vasárnap)
09.00 Pécs (Tási) OKB fiú 1-4. helyért- 4 mérk?zés
VB elnök: Parádi Péter
Jtv: Márton László, Dráb Iván, Sági Zoltán

2005. október 23. (vasárnap)
10.00 Baja (Bereczki) OKB fiú 5-8. helyért - 4 mérk?zés
VB elnök: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE
Jtv: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE

2005. október 23. (vasárnap)
09.30 Pécs (Pollack terem) OKB fiú 12-14. helyért - 3 mérk?zés
VB elnök: Cserkuti András
Jtv: Dudás Péter, Varga Gábor

2005. október 23. (vasárnap)
10.00 Szekszárd (Garai) OKB leény - 5 mérk?zés
VB elnök: Skoda László
Jtv: Stickel Balázs, Pestality Péter, Fábián Szabolcs

Heiling Csaba

NB I. juniorbajnokság és utánpótlás torna küldések október 16-ig
2005. október 11.

Junior mérk?zések

2005. október 12. (szerda)
15.30 MIZO-Pécs - Rába-Quelle Foton v.: Gyurka T. - Varga G.

2005. október 14. (péntek)
16.00 Bonyhádi KSE - Pápa-Hungarotel v.: Domokos L. - Szabó G.

2005. október 15. (szombat)
13.00 Atomer?m? KSC Szekszárd — BEAC-Újbuda v.: Reisz P. - Domokos L.

Utánpótlás tornák:

2005. október 16. (vasárnap)
10.00 Kaposvár (Eötvös) OKB fiú - 4 mérk?zés
VB elnök: Stickel Lajos
Jtv: Söjtöry Tamás, Stickel Balázs, Fábián Szabolcs

2005. október 16. (vasárnap)
10.00 Baja (Bereczky) OKB fiú - 3 mérk?zés
VB elnök: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE
Jtv: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE

2005. október 16. (vasárnap)
10.00 Paks (ASE csarnok) OKB fiú - 4 mérk?zés
VB elnök: Kovács Gyula
Jtv: Gyurka Tamás, Kárpáti Zoltán, Varga Gábor

2005. október 16. (vasárnap)
10.00 Kecskemét (Katonatelep) OKB fiú - 3 mérk?zés
VB elnök: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE
Jtv: DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ KÜLDÉSE

Heiling Csaba - BMSKZ

Friss NB II-es és utánpótlás torna küldések
2005. október 3.

2005. október 5. (szerda)
15.30 MIZO-Pécs - Atomer?m? KSC Szekszárd v.: Földvári T. - Gyurka T.

2005. október 7. (péntek)
19.00 Atomer?m? KSC Szekszárd - Zala Volán-ZTE v.: Domokos L. - Szabó G.
19.00 PTE-PEAC Mischl Autóház - Tamási KSE v.: Söjtöry T. - Stickel B.

2005. október 9. (vasárnap)
11.00 Kalocsai Kosárlabda Egyesület - Tatai SE v.: Reisz P. - Maár G.
19.00 Marley FKSE - Veszprémi ESC v.: dr. Dráb I. - Sági Z.

Heiling Csaba - BMKSZ

UP tornák küldése
2005. szeptember 27.

Elkezd?dnek az országos utánpótlás tornák, mely küzdelmekre a régióban
az alábbi id?pontokban, és helyszínek kerül sor.

Heiling Csaba - BKMSZ


Megsz?nt a bmksz@axelero.hu elérhet?ségünk!
2005. augusztus 22.

Értesítjük sporttársainkat, a velünk kapcsolatot tartókat és minden kedves érdekl?d?t, hogy szövetségünk mostantól a baranyakosar@baranya.hu e-mail címen érhet? el. Kérjük ennek a címnek a használatát, mert a bmksz@axelero.hu címünk megszünt. Együttm?ködésüket el?re is köszönjük!

Várhalmi Zsolt - BMKSZ f?titkár

Kötelez? díjak a 2005/2006-os szezonra
2005. március 13.

2005. február 21-én ülést tartott a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Elnöksége, melyen meghatározta a 2005/2006. évi bajnokság tagdíjait és nevezési díjait az alábbiak szerint:

Megyei bajnokság nevezési díja: 7000 Ft.
Csapat tagdíj:10000 Ft

Várhalmi Zsolt f?titkár

Fiú Országos Junior Kupa középdönt? eredményei
2005. március 8.

Középdönt? - D csoport Szombathely - 2005.01.15.-16.
Vb elnök: Tari János



Szolnoki SI - PVSK TÁSI 48 : 64 (14:19; 5:10; 11:20; 18:15)
Ld.: Kenyeres Sándor 18
ill. Szombathelyi Viktor 13, Fekete Szabolcs 12, Fehér Csaba 10

Falco SW Szombathely KC - 12 Karátos 91 : 50 (16:9; 25:13; 18:15; 32:13)
Ld.: Váradi Kornél 25, Papp Balázs 20, Will Tamás 17
ill. -

12 Karátos Iskola/B - PVSK TÁSI 63 : 131 (19:37; 10:32; 14:27; 20:35)
Ld.: Horváth Domonkos 12, Szobi Marcell Zoltán 10
ill. Fekete Szabolcs 20, Fehér Csaba 18, Kaltenecker András 17

Falco SW Szombathely KC - Szolnoki SI 95 : 61 (24:12; 18:14; 20:20; 33:15)
Ld.: Váradi Kornél 45, Will Tamás 23, Kiss Péter 12
ill. Kovács Dávid 15, Márkus Ádám 15, Kenyeres Sándor 15

Szolnoki SI - 12 Karátos Iskola/B 71 : 60 (14:11; 26:19; 20:12; 11:18)
Ld.: Gaál Róbert 18, Cseh György 14, Kenyeres Sándor 12
ill. Hernádi Ambrus 18, Tör? Balázs 18, Esztergályos Máté 16

PVSK TÁSI - Falco SW Szombathely KC 95 : 90 (28:15; 14:24; 28:19; 25:32)
Ld.: Karagity Csaba 23, Fekete András 20, Kaltenecker András 15
ill. Váradi Kornél 38, Will Tamás 34


A csoport végeredménye:

01.0PVSK TÁSI000000000000000000000300003000000000290-2010006
02.0Falco SW Szombathely KC000000300002000100000276-2060005
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
03.0Szolnoki SI000000000000000000300001000200000180-21900004
04.012 Karátos Iskola/B00000000000300000000300000183-29300003


BMKSZ

Országos Leány Junior bajnokság eredmények
2005. március 8.

El?dönt? szakasz AB csoport - 1. Szeged - 2005.01.15.-16.
Vb elnök: Mustos Tamás János



Szeged KE - Ceglédi EKK 66 : 51 (14:11; 13:14; 21:9; 18:17)
Ld.: Bozóki Bettina 18, Lengyel Dalma 17/6, Aranyics Eszter 15
ill. Kalmár-Nagy Rita 14/6

BEAC Újbuda - MiZo-PVSK 63 : 73 (17:21; 13:11; 16:24; 17:17)
Ld.: Koncz Nelli 24/6, Zsoldos Zsófia 11
ill. Lisina Ekaterina 35, Fürtös Kata 18/15, Füzy Fanni 10

MiZo-PVSK - Szeged KE 89 : 56 (18:16; 20:17; 32:7; 19:16)
Ld.: Lisina Ekaterina 21, Fürtös Kata 17/3, Lerch Andrea 13/3
ill. Bozóki Bettina 20, Aranyics Eszter 11

Ceglédi EKK – BEAC Újbuda 54 : 61 (6:16; 12:17; 19:13; 17:15)
Ld.: Velkey Eszter 30/18, Gál Eszter 12/3
ill. Süle Krisztina 17/3, Zsoldos Zsófia 14/6, Koncz Nelli 11/3

MiZo-PVSK - Ceglédi EKK 88 : 62 (26:13; 21:8; 25:24; 16:17)
Ld.: Lerch Andrea 17, Kisbenedek Edina 16, Fürtös Kata 14/6
ill. Velkey Eszter 22, Gál Eszter 17/9, Kalmár-Nagy Rita 11/3

BEAC Újbuda - Szeged KE 81 : 62 (20:19; 21:21; 21:13; 19:9)
Ld.: Kisvári Beáta 30/15, Zsoldos Zsófia 18/6, Boksay Katalin 10
ill. Bozóki Bettina 21/3, Aranyics Eszter 15, Lengyel Dalma 13/3


El?dönt? szakasz AB csoport - 2. Nagyk?rös - 2005.02.05.- 06.
Vb elnök: Buday Zsolt



Ceglédi EKK - Szeged KE 61 : 69 (16:24; 15:16; 14:13; 16:16)
Ld.: Kalmár-Nagy Rita 24/12, Gál Eszter 16, Velkey Eszter 10/3
ill. Szabó Hangya Adrienn 15, Aranyics Eszter 14, Bozóki Bettina 10

MiZo-PVSK - BEAC Újbuda 80 : 56 (22:8; 17:20; 21:15; 20:13)
Ld.: Lisina Ekaterina 23, Fürtös Kata 15, Lerch Andrea 14
ill. Zsoldos Zsófia 17/3, Csurpek Barbara 10

Szeged KE - MiZo-PVSK 38 : 79 (10:19; 9:25; 13:19; 6:16)
Ld.: Aranyics Eszter 14
ill. Lisina Ekaterina 21, Lerch Andrea 20/3, Fürtös Kata 10

BEAC Újbuda - Ceglédi EKK 65 : 52 (12:14; 16:11; 21:12; 16:15)
Ld.: Kisvári Beáta 27/12
ill. Velkey Eszter 14, Kalmár-Nagy Rita 10/6

Szeged KE - BEAC Újbuda 63 : 84 (17:20; 13:16; 17:24; 16:24)
Ld.: Bozóki Bettina 18, Szabó Hangya Adrienn 17, Lengyel Dalma 11/3
ill. Süle Krisztina 26, Kisvári Beáta 14/6, Gelei Réka 11

Ceglédi EKK - MiZo-PVSK 68 : 67 (19:18; 16:18; 20:17; 13:14)
Ld.: Gál Eszter 30, Kalmár-Nagy Rita 17, Ruttner Réka 11
ill. Lerch Andrea 26, Kopácsi Brigitta 11

El?dönt? szakasz AB csoport - 3. Budapest (TF Terem) - 2005.02.26.-
Vb elnök: Zsíros Tibor



MiZo-PVSK - BEAC Újbuda 51 : 59 (10:18; 19:6; 14:14; 8:21)
Ld.: Lerch Andrea 24/3
ill. Zsoldos Zsófia 21, Süle Krisztina 13, Kisvári Beáta 12/3

Ceglédi EKK - Szeged KE 69 : 53 (18:10; 18:19; 21:11; 12:13)
Ld.: Velkey Eszter 30/21, Ruttner Zsóka 13, Ruttner Réka 11
ill. Lengyel Dalma 18/6, Aranyics Eszter 16

Szeged KE - MiZo-PVSK 57 : 54 (10:18; 15:9; 19:16; 13:11)
Ld.: Lengyel Dalma 19/3, Aranyics Eszter 13, Kárpáti Edina 11
ill. Fürtös Kata 17/9, Lerch Andrea 13/3

BEAC Újbuda - Ceglédi EKK 87 : 57 (18:18; 22:17; 24:14; 23:8)
Ld.: Süle Krisztina 22/3, Kisvári Beáta 22, Zsoldos Zsófia 12
ill. Ruttner Zsóka 14, Gál Eszter 13/6, Velkey Eszter 11/6

Szeged KE - BEAC Újbuda 48 : 71 (9:24; 1:20; 6:18; 32:9)
Ld.: Szabó Márta 14
ill. Kisvári Beáta 14/6, Csillag Zsófia 12, Gelei Réka 12

Ceglédi EKK - MiZo-PVSK 44 : 76 (5:17; 11:16; 8:23; 20:20)
Ld.: Gál Eszter 11/6, Bogádi Katinka 10/3
ill. Fürtös Kata 24/6, Kopácsi Brigitta 17/3


A csopot állása:

01.0BEAC Újbuda00000000000900007000200000627-54000000,889
02.0Mizo Pécsi VSK00000000900006000300000657-50300000,833
03.0Szeged KE00000000000900003000600000512-63900000,667
04.0CEKK-Cegléd000000000900002000700000518-63200000,611

BMKSZ

Fiú Országos Kadett Bajnokság – el?dönt? szakasz
2005. március 8.

El?dönt? szakasz BC csoport - 1. Pécs - 2005.01.22.
Vb elnök: Parádi Péter



PVSK TÁSI/A - Bp. Honvéd 85 : 42 (33:15; 17:13; 20:4; 15:10)
Ld.: Kis Bendegúz 24, Onhausz Péter 17, Bosnyák Tamás 11
ill. Lilik Péter 13

Debreceni SI/B - Bp. Honvéd 71 : 70 (12:16; 22:25; 18:14; 19:15)
Ld.: Kóthay László 25, Kaluha Csaba 17, Kis Gerg? 10
ill. Horváth Ádám 17, Korzistka Bence 13, Tóth Attila 12

PVSK TÁSI/A - Debreceni SI/B 83 : 56 (25:14; 16:11; 23:14; 19:17)
Ld.: Kis Bendegúz 25, Fónai Gergely Máté 14, Onhausz Péter 13
ill. Fülöp Ádám 14


El?dönt? szakasz BC csoport - 2. Debrecen - 2005.02.12.
Vb elnök: Kisházi Béla



NYKK Nyírsuli - Debreceni SI/B 68 : 63 (11:18; 12:23; 26:12; 19:10)
Ld.: Bus Milán 25, Mohácsi Máté 17, Szabó Ádám 11
ill. Kaluha Csaba 24, Kóthay László 15, Adamecz Péter 10

NYKK Nyírsuli - PVSK TÁSI/A 57 : 105 (15:33; 12:17; 16:30; 14:25)
Ld.: Farkasinszki Gábor 19, Bus Milán 10
ill. Onhausz Péter 24, Kis Bendegúz 17, Bosnyák Tamás 16

Debreceni SI/B - PVSK TÁSI/A 63 : 71 (18:17; 10:19; 19:22; 16:13)
Ld.: Kaluha Csaba 25, Kóthay László 13
ill. Onhausz Péter 24, Kis Bendegúz 12, Bosnyák Tamás 10


A csoport állása:

01.0TÁSI PVSK/A00000000000000400004000000000344-21800001,000
02.0NyKK-Nyírsuli00000000000000200001000100000125-16800000,750
03.0Debreceni SI/B-Egyetem000400001000300000253-29200000,625
04.0Bp. Honvéd00000000000000200000000200000112-15600000,500


El?dönt? szakasz H33A csoport - 1. Dombóvár - 2005.01.23.
Vb elnök: Parádi Péter



Dombóvári VMSE - Siókosár UK 91 : 50 (24:11; 12:17; 27:12; 28:10)
Ld.: Gubi Viktor 15, Baumann Dávid 14
ill. Csapody Gerg? 22, Birkás Dániel 10

Siókosár UK - Szedeák KE 18 : 67 (2:15; 4:8; 5:19; 7:25)
Ld.: -
ill. Szegi Bence 12, Cs?ke Miklós 11, Somogyi Csaba 10

Szedeák KE - Dombóvári VMSE 74 : 39 (19:6; 16:4; 20:15; 19:14)
Ld.: Széll Bence 12, Zsoldi Ádám 10, Csicsai Máté 10
ill. Gubi Viktor 12


El?dönt? szakasz H33A csoport - 2. Siófok - 2005.02.12.
Vb elnök: Tóth László



Siókosár UK - Dombóvári VMSE 33 : 23 (16:6; 8:8; 3:7; 6:2)
Ld.: Birkás Dániel 12
ill. Moosz Milán 11

Dombóvári VMSE - PVSK TÁSI/B 57 : 60 (12:13; 9:19; 19:9; 17:19)
Ld.: Moosz Milán 29
ill. Szentpáli Gerg? 18, Gyén Balázs 12, Németh Konrád 12

PVSK TÁSI/B - Siókosár UK 69 : 22 (16:10; 18:4; 14:6; 21:2)
Ld.: Szentpáli Gerg? 14, Gyén Balázs 11
ill. -

A csoport állása:

01.0Szedeák KE00000000000000200002000000000141-77000001,000
02.0TÁSI PVSK/B0000000000000200002000000000129-79000000,750
03.0Dombóvári VMSE00000000400001000300000230-21700000,625
04.0Siókosár UK000000000000400001000300000123-25000000,625


BMKSZ

Országos Kadett Bajnokság
2005. március 7.

Leány Országos Kadett Bajnokság – el?dönt? szakasz

El?dönt? szakasz AA csoport - 1. Budapest (BSE) - 2005.01.23.
Vb elnök: Zsíros Tibor


BSE - Csata DSE 70 : 57 (14:18; 20:14; 20:14; 16:11)
Ld.: Mansaré Finda Lilla 25, Szabó Nikolett 13/9, Halmai Kató 12
ill. Tóth Alexa 15/3, Vincze Andrea 13

DKSK - Csata DSE 54 : 84 (16:21; 14:23; 13:21; 11:19)
Ld.: Sándor Ivett 15/6, Zvolenszki Boróka 13, Szamosi Rita 10
ill. Tóth Alexa 18, Kántor Adrienn 15/9, Vincze Andrea 15

BSE - DKSK 84 : 53 (33:14; 20:14; 17:12; 14:13)
Ld.: Mansaré Finda Lilla 18, Szakál Enik? 12, Varga Sára 11
ill. Sándor Ivett 16/3, Szamosi Rita 11/3, Orosz Cintia 11


El?dönt? szakasz AA csoport - 2. Miskolc - 2005.02.12.
Vb elnök: Bukta Bertalan


DKSK - BSE 49 : 78 (14:23; 12:17; 12:20; 11:18)
Ld.: Sándor Ivett 17, Hargitai Csilla 14
ill. Mansaré Anna Manty 12, Ruják Nóra 12, Szabó Vivien 10

MiZo-PVSK - BSE 36 : 53 (14:8; 5:22; 2:11; 15:12)
Ld.: Kopácsi Brigitta 10
ill. Simon Zsófia 15, Mansaré Anna Manty 10

MiZo-PVSK - DKSK 75 : 40 (17:5; 24:9; 18:12; 16:14)
Ld.: Sarok Nikolett 25, Mozsgai Alexa 22, Ignácz Dorottya 10
ill. Hargitai Csilla 11

A csoport állása:

01.0BSE-ESMA000000000000400004000000000285-19500001,000
02.0Mizo Pécsi VSK00000000200001000100000125-93000000,750
03.0Csata DSE00000000000200001000100000141-12400000,750
04.0DKSK-MISI/A000000000400000000400000196-33100000,500



Helyosztó szakasz H17B csoport - 1. Pécs - 2005.01.22.
Vb elnök: Tóth László


MiZo-PVSK - MÁV Coop SE 32 : 65 (9:16; 7:23; 7:16; 9:10)
Ld.: Csicsók Emese 13/3, Jéhn Mónika 10
ill. Katona Rita 14, Túri Noémi 11/3, Pékó Erika Barbara 10

MÁV Coop SE - Debreceni SI 56 : 54 (14:17; 15:10; 10:12; 17:15)
Ld.:Pékó Erika Barbara 20, Túri Noémi 12, Kmézic Diána 10
ill. Szilágyi Zsuzsa 20/3, Cs?sz Petra 14

MiZo-PVSK - Debreceni SI 54 : 62 (11:12; 22:4; 10:20; 11:26)
Ld.: Csicsók Emese 14, Jéhn Mónika 13, Mezei Kitti 12
ill. Szilágyi Zsuzsa 14, Cs?sz Petra 12

El?dönt? szakasz H17B csoport - 2. Szolnok - 2005.02.12.
Vb elnök: Kertész György


DKSK - MÁV Coop SE 32 : 95 (7:26; 9:23; 9:25; 7:21)
Ld.: Réti Beatrix 15, K?halmi Zsófia 10
ill. Mester Ildikó 15, Pékó Erika Barbara 15, Kenyeres Ágnes 13

DKSK - MiZo-PVSK 23 : 70 (3:19; 3:15; 9:26; 8:10)
Ld.: Veress Lili 10
ill. Csicsók Emese 21, Majoros Andrea 17, Mezei Szilvia Viktória 10

MÁV Coop SE - MiZo-PVSK 74 : 51 (23:17; 14:11; 23:12; 14:11)
Ld.: Mester Ildikó 17, Adamecz Lilla 13, Túri Noémi 13
ill. Csicsók Emese 17, Majoros Andrea 13, Jéhn Mónika 10


A csoport állása:

01.0Szolnoki MÁV Coop SI000000400004000000000290-16900001,000
02.0Debreceni SI0000000000000000200001000100000207-22400000,750
03.0Autópark-PVSK00000000000400001000300000207-22400000,625
04.0DKSK-MISI/B000000000000020000000020000055-165000000,500

BMKSZ

Utolsó lehet?ség a tavaszi licensz megszerzésére...
2005. február 7.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetségének Játékvezet?i Bizottsága regionális póttovábbképzését, és a megyei keret els? (és utolsó) továbbképzését 2005. február 11-én (pénteken) 18.30-kor tartja a TÁSI-ban. A szekszárdi továbbképzésen meg nem jelent régiós NB II-es és utánpótlás játékvezet?knek, és a megyei kerettagoknak a megjelenés a további játékvezetés érdekében kötelez?!

Kapitány Gellért - BMKSZ JB

Aktuális küldések
2005. január 18.

Országos Kadett Bajnokság
2005.01.22. - szombat
Pécs Fiú (BC) VB elnök: Parádi Péter, Játékvezet?k: Reisz P., Szabó G., Dr. Vörös T.
Pécs Leány (H17B) VB elnök: Tóth László, Játékvezet?k: Földvári T., Kárpáti Z., Gyurka T.

2005.01.23. - vasárnap
Kaposvár Fiú (H21) VB elnök:Skoda László, Játékvezet?k:Söjtöry T., Stickel B., Fábián Sz.
Dombóvár Fiú (H33A) VB elnök:Parádi Péter, Játékvezet?k: Szilágyi K., Bálind A., Sági Z.

Heiling Csaba

A továbbképzésen résztevenni köteles játékvezet?k a régióból
2005. január 18.

Baranya megye: Dráb Iván Zsolt, Egyed Mihály, Gyurka Tamás, Varga Gábor, Heiling Csaba, Kárpáti Zoltán, Földvári Tamás, Sági Zoltán, Dudás Péter
Somogy megye: Stickel Balázs, Pestality Péter, Fábián Szabolcs
Tolna megye: Dr. Vörös Tibor, Szilágyi Krisztián, Bálind Attila



KApitány Gellért BMKSZ JB

A megyei bajnokság bírói
2004. december 28.

01.14. péntek
19:00 Pollack, PEAC II. - KBSK ffi V.: Kapitány - Egyed
19:30 Mohács, Mohácsi TE - Volán ffi V.: Gelencsér - Mintál
01.21 péntek
19:00 Pollack, ANK - PEAC II. ffi V.: Korb - Tóth G.

Heiling Csaba

Januári UP küldések
2004. december 28.

2005. 01. 09. (9:00) OGYB fiú Pécs, TÁSI (6 mérk?zés)
VB Elnök: Skoda László
Játékvezet?k: Bálind A., Pestality P., Sági Z., Gyurka T.

2005. 01. 15. (9:00 ) OSB leány Szekszárd, Garay Gimn. (6 mérk?zés)
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Domokos L., Dráb I., Sági Z., Heiling Cs.

2005. 01. 16. (9:00) OSB fiú Pécs, TÁSI (6 mérk?zés)
VB Elnök: Reisz Péter
Játékvezet?k: Szabó G., Dr. Vörös T., Varga G., Kárpáti Z.

Heiling Csaba

Díjak és teend?k
2004. december 8.

Az Amat?r Tagozat elnöksége a 2004. augusztus 31.-én Budapesten megtartott egyeztet? értekezleten - mely a megyék képvisel?inek részvételével a 2004. július 1. napján hatálybalépett MKOSz Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat (NYIL) bevezetésével kapcsolatos gyakorlati teend?k meghatározásával foglalkozott - az ott elhangzott felvetések, illetve az megyék képvisel?inek azóta történt megkeresései kapcsán a kérdést megtárgyalva az alábbi határozatot hozta:

- A karton alapú, A6 formátumú, 1 (egy) évre - pontosabban 2005. augusztus 31-ig érvényes , az Országos Utánpótlás - és az NBII, illetve az alacsonyabb (megyei) bajnokságokban kötelez? Versenyengedély el?állításának díja:
- utánpótlás játékos részére 500,- Ft/f? (Ötszáz Ft/f?)
- bármilyen feln?ttkorú, nem NBI A és B csoportos bajnokságban versenyz? játékos részére 800,- Ft/f? (Nyolcszáz Ft/f?)
- A Versenyengedély elkészítése a versenyz? egyesület székhelye szerint illetékes Megyei Kosárlabda Szövetség feladata, ezért fenti összegeket jogosult beszedni.

Nem a zavarkeltés szándékával, hanem az egyértelm?vé tétel érdekében e helyen rögzítjük a biztosítást is tartalmazó, versenyengedély, és csoportos játékengedély kiadásának el?feltételét képez?, valamennyi utánpótlás és NBII- ig bezárólag minden feln?tt bajnokságban szintén kötelez?, a Nemzeti Sportszövetség által kibocsátott és nyilvántartott regisztrációs kártya (sportkártya) el?állításának díját, melynek elkészítése szintén a Megyei Szövetségek felel?ssége és feladata:

- utánpótláskorú versenyz? részére (1987. január 1. után születettek) 1000,-(Egyezer) Ft/f?
- megyei bajnokságban szerepl? feln?tt játékos részére 1500,-(Egyezer-ötszáz) Ft/f?
- NB II bajnokságban szerepl? feln?tt játékos részére 2000,-(Kett?ezer) Ft/f?"

VB elnökök, játékvezet?k lesznek a decemberi alapszakaz tornákon:
2004. december 5.

2004. 12. 12. (9:00)
OGYB fiú Dombóvár, városi sportcsarnok (6 mérk?zés)
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Szilágyi K., Bálind A., Domokos L., Szabó G.

2004. 12. 18. (9:00)
OSB leány Pécs, PVSK csarnok ( 6 mérk?zés)
VB Elnök: Skoda László
Játékvezet?k: Pestality P., Fábián Sz., Varga G., Kárpáti Z.

2004. 12. 19. (9:00)
OSB fiú Dombóvár, városi sportcsarnok (6 mérk?zés)
VB Elnök: Tóth László
Játékvezet?k: Szilágyi K., Bálind A., Sági Z., Egyed M.

Heiling Csaba

decemberi mérk?zések és játékvezet?k
2004. december 4.

12.07 kedd
18:15 Komlói V. Sp.
KBSK II.- Sportfólió n?i V: Szigeti - Bernáth(M*)
19:10 Gépipari
POEÜ - Volán ffi V: Dudás - Varga G.
19:30 Mohács
Mohácsi TE - PVSK II. ffi V: Sági - Korb
12.09 csütörtök
19:45 Ifjúság út
Közgazd-Ászok - POEÜ ffi V: Kapitány - Tóth G.
12.10 péntek
19:30 PVSK Csarnok
PVSK III. -PVSK II. ffi ELMARAD!
12.13 hétf?
18:45 Kodály
Volán - Mecsek SE ffi V: Dráb - Kárpáti
20:15 Kodály
Sportfólió - KBSK II. n?i V:Dráb - Kárpáti
20:00 PVSK Csarnok
PVSK III.- KBSK ffi V: Földvári - Mintál
12.14 kedd
19:10 Gépipari
POEÜ - Mohácsi TE ffi V:Márton - Egyed
12.16 csütörtök
19:45 Ifjúság út
Közgazd-Ászok - PEAC II. ffi V: Gelencsér - Sági
12.20 hétf?
18:45 Kodály
Volán - ANK ffi V: Bernáth - Varga G.

Heling Csaba

Küldések a következ? hétre
2004. november 29.

11.29 hétf?
20:00 PVSK Csarnok, ANK - PVSK III.ffi V: Gelencsér - Korb
20:15 Kodály, Sportfólió - PEAC II. n?i V: Sági - Böngyik (M*)
11.30 kedd
19:10 Gépipari, POEÜ - PEAC II. ffi V: Kapitány - Földvári
19:55 Babits, Mecsek SE - Közgazd-Ászok ffi V: Dráb - Egyed
12.03 péntek
19:00 Pollack, PEAC II. - Mecsek SE ffi V:Márton - Tóth G.
19:30 Mohács, Mohácsi TE - ANK ffi V:Korb - Mintál


Heling Csaba

Friss küldések (11.08. - 11.15.)
2004. november 7.

11.08. hétf?
20:15 Kodály
Sportfólió - PEAC II. n?i V: Böngyik - Bernáth
11.09. kedd
19:30 Mohács
Mohácsi TE - PEAC II. ffi V:Gyurka T. - Varga G.
19:55 Babits
Mecsek SE - POEÜ ffi V:Kapitány - Tóth G.
11.10. szerda
18:45 Kodály
Volán - PVSK III. ffi V: Földvári - Korb
11.12. péntek
19:15 Komló
KBSK - PVSK II. ffi V:Szigeti - Bernáth
11.15 hétf?
20:00 PVSK Csarnok
PVSK III. - Közgazd-Ászok ffiV:Dráb - Földvári
20:15 Kodály
Sportfólió - KBSK II. V: n?i Heiling - Sági

Heiling Csaba

Az utánpótlás bajnokság aktuális küldései
2004. november 7.

2004.11.14. (9:00) OKB fiú Paks, Városi Sportcsarnok (4 mérk?zés)
VB Elnök: Reisz Péter
Játékvezet?k: Maár G., Domokos L., Szabó G.

2004.11.14. (9:00) OKB fiú Dombóvár, DVMSE- csarnok (4
VB Elnök: Skoda László
Játékvezet?k: Bálind A., Stickel B., Pestality P.

2004.11.14. (9:30) OGYB leány Szekszárd, Garay Gimn. (4 mérk?zés)
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Dráb I., Sági Z., Heiling Cs.

Heiling Csaba

Utánpótlás, NB II-es és junior küldések
2004. november 2.

Utánpótlás bajnokság
2004.11.07.
Országos Kadett Bajnokság leány "Fels? ág" Szekszárd (4 mérk?zés)
JB elnök: Kovács Gyula
Földvári Tamás, Szabó Gerg?, Dráb Iván


NB II Dunántúl férfiak
2004.11.07.
11:00 Marley FKSE - Oroszlányi SE V: Domokos – Kapitány
2004.11.12.
18:00 Bonyhádi KSE - Marley FKSE V:Márton (M*) - Dudás (M*)
19:00 PTE PEAC-Mischl Autóház - Albacomp V: Söjtöry – Stickel B.

Junior Bajnokság
2004. november 6.
15.30 Kaposvári KK—PVSK-Panthers V: Stickel B.- Fábián Sz.
2004. november 13.
15.30 Gunaras KC Dombóvár—Kaposvári KK V: Szilágyi - Stickel B.
2004. november 18.
15.30 PVSK-Panthers—Marso-NYKK V: Dráb - Sági
2004. november 20.
15.30 Gunaras KC Dombóvár—ZTE KK V: Pestality P. - Bálind


Heiling Csaba

Friss heti küldések
2004. november 2.

11.02 kedd Komló
18:15 KBSK II.- PEAC II. n?i V:Szigeti - Kovács A.
Babits
19:55 Mecsek SE - Mohácsi TE ffiV:Korb - Sági
11.04 csütörtök Ifjúság út
19:45 Közgazd-Ászok - PVSK II. ffiV:Földvári - Sági
11.05 péntek Pollack
19:00 PEAC II. - PVSK III. ffi V:Kapitány - Gyurka T.
Komló
19:15 ANK - KBSK ffi V:Szigeti - Varga G.
PVSK Csarnok
19:30 PVSK II. - Mecsek SE ffi V:Dráb - :Böngyik (M*)

Heiling Csaba

Utolsó lehet?ség a pótlásra a szezonban
2004. október 29.

A régiós póttovábbképzés id?pontja:
2004. november 12. 18.30, helyszíne: TÁSI (pécs, Radnóti u. 2.).
Ez lesz az utolsó tesztelési lehet?ség az ?szi szezonra, legközelebb január végén, február elején
lehet levizsgázni.

Kapitány Gellért BMKSZ JB

Számla nélkül elszámolható üzemanyaárak október 1. - december 31.
2004. október 18.

Ha a magánszemély az üzemanyagot a közleményben szerepl? árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.
2004. október 1-je és december 31-e között alkalmazható üzemanyagárak:
Ólmozatlan motorbenzinek
95-ös ólmozatlan: 249Ft/l
98-as ólmozatlan: 259Ft/l
Gázolaj: 230Ft/l
Keverék: 250Ft/l




Forrás: www.apeh.hu


Hétvégi friss küldések
2004. október 13.

2004.10.15. péntek 19:00 Bonyhádi KSE - Kalocsai Kosárlabda Egyesület
V.: Maár Gábor – Szabó Gerg?
2004.10.15. péntek 19:30 Marley FKSE - Tamási KSE
V.: Kapitány Gellért – Dudás Péter

Heiling Csaba

Friss küldések az utánpótlás bajnokságra
2004. október 13.

2004.10.16. 10 óra kadett leány "A" Pécs, PVSK Csarnok (4 mérk?zés)
VB Elnök: Reisz Péter
Játékvezet?k: dr. Vörös T., Varga G., Dudás P.

2004.10.17. 9:30 gyerek leány Szekszárd, Dienes Általános Iskola (4 mérk?zés)
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Földvári T, Sági Z., Heiling Cs.

2004.10.17. (9:00) gyerek fiú Kaposvár, Toldi (6 mérk?zés)
VB Elnök: Cserkuti András
Játékvezet?k: Kárpáti Z., Gyurka T., Pestality P., Stickel B.

Heiling Csaba

Regionális játékvezet? továbbképz? lesz a TÁSI-ban
2004. szeptember 21.

Október 8-án pótolja a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezet?i Bizottsága a hétvégér?l elmaradt reginoláis továbbképzést.
Helyszín:Pécs, Radnóti u. 2.
Id?pont:2004. október 8. (péntek) 18.00
Az NB II-ben, az utánpótlás keretben és a három megyében m?köd? játékvezet?k részvétele kötelez?.

Váradi György JB elnök

Komisszári, VB elnöki továbbképz? id?pontja
2004. augusztus 29.

Az MKOSz Amat?r Tagozatának elnöksége 2004.08.03.-i ülésén meghatározta a 2004-05-ös
bajnoki év VB elnöki - komisszári továbbképzésének idejét.
A továbbképzés helye: Szakszövetségek Székháza - 1143 Budapest, Dózsa Gy út 1-3. - 124-es terem
ideje: 2004. 09. 11. szombat 11:00 óra
(szombati napon bejárat csakis az Olimpiai Csarnok fel?l)

A 2004-05-ös bajnoki évben VB elnöki és komisszári megbízatást csak az kaphat,
aki a továbbképzésen részt vesz!

Versenyiroda munkatársai

Várhalmi Zsolt f?titkár

A gyerek és serdül? korosztályban (is) dolgozó utánpótlás edz?k Pécsett is felkészülhetnek
2004. május 26.

NB-s csapatok edz?i részére: 2004. június 11-13.
Budapest, Honvéd terem, regisztráció 11-én 11.00 órakor

Kadett és ifi csapatok edz?i részére: 2004. június 18-20.
Székesfehérvár, Alba Regia csarnok, regisztráció 18-án 12.00 órakor

Gyermek és serdül? csapatok edz?i részére: 2004. június 25-27.
Pécs, Gandhi Gimnázium, regisztráció 25-án 12.00 órakor

Gyermek és serdül? csapatok edz?i részére: 2004. június 25-27.
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, Regisztráció 25-án 12.00 órakor

A jelentkezési lapokat az MKOSZ a mai napon (május 26.) postázta az edz?knek, a kosárlabda szakosztályoknak és a Megyei Kosárlabda Szövetségeknek.

forrás: hunbasket

Telefonszám változása
2004. május 24.

Gyurka Tamás új telefonszáma: 30/298-28-16. A továbbiakban Tamás ezen a számon érhet? el!

Tóth László

Számla nélküli üzemanyag árak április 1-t?l
2004. április 4.

Ha a magánszemély az üzemanyagot a közleményben szerepl? árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.

Ólmozatlan motorbenzinek
ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin 239Ft/l
ESZ-98 ólmozatlan motorbenzin 249Ft/l
Gázolajok 215Ft/l
Keverék 239Ft/l


Forrás: www.apeh.hu

OSB Középdönt?k - Szekszárd - Pécs - Budapest
2004. március 23.

LEÁNYOK Szekszárd 2004. március 27-28.
Résztev? csapatok: Baja Újvárosi DKSE; Atomerõmû SE - KSC Szekszárd; Debreceni SI; Montensí DSE;
Játékvezet?k: Dr. Hollósy Tibor (Pécs) Gelencsér György (Pécs) Domokos L?rinc (Zomba) Földvári Tamás (Pécs)
Döntõ idõpontja: 2004. április 22-25.

Budapesten a MiZo PVSK csapatakísérli meg a továbbjutást. Ellenfelei a Csata DSE, a Fejér Kosársuli és a Török Flóris Törekvés SE lesznek.

FIÚK Pécs; 2004. március 27-28.
Résztev? csapatok: Kaposvári SI; Soproni Tigrisek; TÁSI PVSK; Tiszaújváros;
Játékvezet?k: Fekete Ádám (Kaposvár), Söjtöry Tamás (Kaposvár), Kapitány Gellért (Pécs), Sági Zoltán (Pécs).
Döntõ idõpontja: 2004. május 6-9.

A dönt?n a középdönt? els? két csapata vehet részt.

Tóth László

NB II n?k, rájátszás
2004. március 21.

Fels?ház
március.05. 13:00 Szombathely – Nagykanizsa
március.13. 13:00 Szombathely – PEAC
március.28. 14:00 PEAC – Nagykanizsa
április.02. 17:00 Nagykanizsa – szombathely
április.18. 17:00 Nagykanizsa – PEAC
április.25. 14:00 PEAC – Szombathely

Alsóház
március. 14. 16:00 Veszprémi ESC – Komlói BSK
március. 17. 16:00 Veszprémi ESC - Baja
március. 19. 18:15 Komlói BSK – Veszprémi ESC
március. 26. 18:15 Komlói BSK – Baja
április. 07. 17:45 Baja – Komlói BSK
április. 16. 16:00 Baja – Veszprémi ESC
április. 16. 18:15 Komlói BSK – Atomer?m? SE Paks
április. 21. 18:00 Atomer?m? SE Paks – Baja
április. 23. 18:00 Atomer?m? SE Paks – Komlói BSK
május. 04. 17:45 Baja – Atomer?m? SE Paks


Böngyik Andor - Cserkuti András

Program és küldés április16-ig
2004. március 21.

március.25.
19:50 Babits, Mecsek SE - PEAC II. ffi V.: Dudás - Földvári
március.29.
18:15 Komlói Sportcsarnok, KBSK II.- PEAC II. n?i V.:Szigeti - Kovács A.
20:15 POTE, Medikus SE - ANK ffi V.:Parádi - Varga G.
20:30 PVSK Csarnok, PVSK III. - POEÜ ffi V.:Dráb - Stickel B.
március.31.
18:10 Nagy Lajos, PVSK II. - Mecsek SE ffi V.:Földvári - Pukli
18:45 Kodály, PVSK IV. - Volán ffi V.:Korb - Tóth G.
április.01.
18:10 Pécsvárad, Pécsvárad - POEÜ ffi V.:Egyed - Gyurka T.
19:15 Pollack, PEAC II. - Sportfólió n?i V.:Parádi - Böngyik
április.05.
20:15 Kodály, Sportfólió - KBSK II. n?i V.:Heiling - Sági
19:15 Komlói Sportcsarnok, KBSK - Medikus SE ffi V.:Szigeti - Bernáth
20:30 PVSK Csarnok , PVSK III. - Mecsek SE ffi V.:Stickel B. - Kárpáti
április.06.
19:15 Gépipari, POEÜ - Pécsvárad ffiV.:Várhalmi - Gyurka T.
április.08.
18:15 Pécsvárad, Pécsvárad - PEAC II. ffi V.:Dudás - Varga G.
19:45 Ifjúság út, Közgazd-Ászok - ANK ffi V.:Parádi - Korb
19:50 Babits, Mecsek SE - PVSK II. ffi V.:Dráb - Pukli
április 13.
19:15 Gépipari, POEÜ - Mecsek SE ffi V.:Egyed - Sági
április.14.
18:10 Nagy Lajos, PVSK II. - PEAC II. ffi V.:Stickel B. - Kárpáti
április.15.
19:45 Ifjúság út, Közgazd-Ászok - PVSK IV. ffi V.:Várhalmi - Böngyik
április.16.
18:10 Nagy Lajos, PVSK II. - Pécsvárad ffi V.:Dráb - Bernáth
19:00 Pollack PEAC II. - PVSK III. ffi V.:Dudás - Földvári

Heiling Csaba


Egyetemi bajnokság 2004 tavasz
2004. március 12.

Március 1. PTE ÁOK terem 20.15. Medikusok - TTK 52:86
V.: Varga G. - Tóth G.

Március 18. TTK terem Ifjúság u. 6. 19.45.
Közgazd-Ászok - TTK V.: Bernáth - Korb

Március 25. TTK terem Ifjúság u. 6. 19.45.
Közgazd-Ászok - Medikusok V.: Sági - Bernáth

Április 1. TTK terem Ifjúság u. 6. 19.45.
Jog-Ászok - Közgazd-Ászok V.: Sági - Bernáth

Április 14. PTE ÁOK terem 18.15
TTK - Jog-Ászok V.:Bernáth - Gyurka

Április 26. PTE ÁOK terem 20.15
Medikusok - Jog-Ászok V.: Kapitány - Varga G.

Téczely Tamás

Hétvégi küldések
2004. március 11.

Március. 13-14.
Országos Gyermek Bajnokság fiú selejtez? Kaposvár
Játékvekezt?k: Fekete, Söjtöry, Stickel B., Fábián Sz.
VB elnök: Skoda László

Országos Gyermek Bajnokság leány selejtez? Szekszárd, Garay Gimnázium
Játékvekezt?k: Földvári, Sági, Kárpáti
VB elnök: Parádi Péter

NB.II.ffi
Március. 13. szombat. 15.00 Tamási
Tamási - PEKOSI V: Kovács Gy. - Szabó G.

Heiling Csaba

Friss küldések
2004. február 28.

Március 18. csütörtök
19:50 Babits, Mecsek SE - PVSK III. ffi V.: Egyed - Korb
Március 19. péntek
19:00 Pollack, PEAC II. – POEÜ ffi V.: Földvári - Gyurka T.
Március 22. hétf?
18:15 Komlói V SCS., KBSK II. – Sportfólió n?i V.: Szigeti - Kovács A.
20:15 POTE, Medikus SE - Közgazd-Ászok ffi V.: Pukli - Bernáth
Március 23. kedd
19:15 Gépipari, POEÜ - PVSK II. ffi V.: M* ??? - Tóth G.
Március 25. csütörtök
19:50 Babits, Mecsek SE - PEAC II. ffi V.: Dudás - Földvári
Március 29. hétf?
18:15 Komlói V. SCS., KBSK II. - PEAC II. n?i V.: Szigeti - Kovács A.
20:15 POTE, Medikus SE – ANK ffi V.: Parádi - Varga G.
20:30 PVSK Csarnok, PVSK III. - POEÜ ffi V.: Dráb - Stickel B.

Heiling Csaba

Megyei játékvezet?i továbbképzés
2004. február 27.

A megyei keret továbbképz?jének ideje: 2004. március.07. (vasárnap) 9.00 órakor
Helyszín:TÁSI, Pécs, Radnóti u.

Heiling Csaba

Küldések március közepéig
2004. február 11.

Február 21. szombat
15.30 Atomer?m? SE — Gunaras KC Dombóvár V.: Maár - Szabó G.
15.30 Kaposvári KK—MAFC-Újbuda V.: Söjtöry - Pestality P.
Február 28. szombat
15.30 Gunaras KC Dombóvár — Debreceni Vadkakasok V.: Fekete Á. - Szilágyi
Február 29. vasárnap
15.30 PVSK-Panthers—MAFC-Újbuda V.: Földvári - Sági
Március 5. péntek
15.30 Atomer?m? SE—Marc-Körmend V.: Maár - Domokos
Március 6. szombat
15.30 Kaposvári KK — Gunaras KC Dombóvár V.: Mihályfalvi - Stickel B.
15.30 PVSK-Panthers—Marso-Nyíregyházi KK V.: Földvári - Sági
Március 13. szombat
15.30 Atomer?m? SE—Debreceni Vadkakasok V.: Maár - Szabó G.
15.30 Gunaras KC Dombóvár — PVSK-Panthers V.: Kapitány - Szilágyi

Heling Csaba BMKSZ JB

Ha az NB II-ben és a junior bajnokságban fújtok gyertek mert...
2004. február 6.

A Dél-dunántúli régió továbbképzésének id?pontja: 2004. február. 15., vasárnap 10.00 óra.
Helye: Kaposvár, városi sportcsarnok.
Az NB II-es és a junior bajnokságban közrem?köd? játékvezet?k számára kötelez? a megjelenés!


Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezet?i Bizottsága

Megyei küldések
2004. január 18.

2004.01.21. 18:15. Nagy Lajos
PVSK II. – PEAC II. férfi V.: Gelencsér - Pukli
2004. 01. 23. 19:30. Pollack
PEAC II. – Mecsek SE férfi V.: Földvári - Sági

Heilling Csaba

Friss férfi és n?i küldések
2004. január 18.

NB II Dunántúli bajnokság férfiak

2004. 01. 23. 18:00
Bonyhádi KSE - Várpalota KC V.: Major L. – Szabó G.
2004. 01. 24. 18:00
Tamási KSE - Pesterzsébet, Kosársuli V.: Gelencsér – Dudás P.
2004. 01. 30. 19:00
Marley FKSE - Fehérvár KC V.: Kapitány – Dudás P.
2004. 01. 30. 20:00
PEAC-Mischl Autóház - Tamási KSE V.: Kollár T. – Mihályfalvi
2004. 02. 06. 19:00
Bonyhádi KSE - Marley FKSE V.:Gelencsér – Kapitány
2004. 02. 07. 16:00
Tamási KSE - Várpalota KC V.: Maár – Domokos
2004. 02. 13. 19:30
PEAC-Mischl Autóház - Fehérvár KC V.: Reisz – Kovács Gy.

NB II Dunántúli bajnokság n?k

2004. 01. 25. 11.00
Atomer?m? SE - Szombathelyi FSE V.: Kovács Gy. - Reisz
2004. 01. 29. 19.15
PEAC - Baja UDKSE V.: Major L. - Domokos
2004. 01. 31. 17.00
Nagykanizsa - KBSK
2004. 02. 05. 19.15
KBSK - PEAC V.: Mihályfalvi - Stickel B.
2004. 02. 06. 18.30
PEAC - Atomer?m? SE V.: Kovács Gy. - Szabó G.
2004. 02. 13. 17.45
Baja UDKSE – KBSK V.: Major L. - Szabó G.
2004.02.14. 13.00
PEAC – Nagykanizsa V.: Kollár T. - Mihályfalvi

Heiling Csaba BMKSZ JB

Friss regionális OUB küldések
2004. január 18.

2004.01.25. (9:00) OSB fiú Pécs, TÁSI terem (6 mérk?zés)
VB Elnök: Skoda László
Játékvezet?k: Mihályfalvi, Stickel B., Földvári, Sági

2004.02.01. (9:00) OGyB fiú Pécs, TÁSI terem (6 mérk?zés)
VB Elnök: Cserkuti András
Játékvezet?k: Domokos, Szabó G., Dudás P., Sági

2004.02.01. (9:30) OKB fiú "B" Dombóvár, DVMSE-csarnok (4)
VB Elnök: Stickel Lajos
Játékvezet?k: Stickel B., Szilágyi, Bálind

2004.02.08. (9:30) OKB fiú "A" Pécs, TÁSI terem (4)
VB Elnök:
Játékvezet?k: Mihályfalvi, Sági, Kapitány

2004.02.08. (9:30) OKB fiú "B" Kaposvár (4)
VB Elnök:
Játékvezet?k: Sickel B., Szilágyi, Bálind

Heiling Csaba BMKSZ JB

Regionális junior küldések
2004. január 12.

2004. január 31. szombat 15.30
Kaposvári KK—Soproni Ászok-SMAFC V.: Söjtöry - Stickel B.
2004. február 4. szerda 15.30
Gunaras KC Dombóvár—MAFC-Újbuda V.: Fekete Á. - Szilágyi
2004. február 4. szerda 15.30
Atomer?m? SE—ZTE KK V.: Maár - Szabó G.
2004. február 7. szombat 15.30
PVSK-Panthers—Univer KSE V.: Kapitány - Sági
2004. február 7. szombat 15.30
Kaposvári KK—Falco KC-Szombathely V.: Fekete Á. - Stickel B.
2004. február 11. szerda 15.30
Gunaras KC Dombóvár—Marc-Körmend V.: Söjtöry - Szilágyi
2004. február 11. szerda 15.30
Atomer?m? SE—MAFC-Újbuda V.: Maár - Reisz
2004. február 14. szombat 15.30
Gunaras KC Dombóvár — MOL-Szolnok V.: Fekete Á. - Szilágyi
2004. február 14. szombat 15.30
PVSK-Panthers—ZTE KK V.:Dudás P.- Földvári

Heiling Csaba BMKSZ JB

Benzinárak
2004. január 9.

Ha a magánszemély az üzemanyagot a közleményben szerepl? árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.

2004. január 1-je és március 31-e között alkalmazható üzemanyagárak:

Ólmozatlan motorbenzinek
ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin 230Ft/l
ESZ-98 ólmozatlan motorbenzin 240Ft/l

Gázolajok 213Ft/l

Keverék 230Ft/l


Forrás:www.apeh.hu

Friss megyei küldések
2003. december 22.

2004.01.14. 18:15 Nagy Lajos, PVSK II. – Mecsek SE férfi
V.: Gelencsér-Pukli
2004.01.16. 20:00 Pollack, PEAC II. – PVSK III. férfi
V.: Parádi-Bernáth

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. december 22.

NB II Dunántúli Bajnokság férfiak
2004.01.09. 19:00 Marley FKSE - PEAC-Mischl Autóház
V.: Kollár T. – Mihályfalvi
2004.01.11. 16:00 Bonyhádi KSE - Tatabányai BDSK
V.: Gelencsér – Dudás P.
2004.01.16. 18:00 PEAC-Mischl Autóház - Oroszlányi SE
V.: Reisz – Szabó G.
2004.01.18. 15:00 Tamási KSE - Bonyhádi KSE
V.: Major L. – Kovács Gy.

NB II Dunántúli Bajnokság n?k
2004.01.09. 18.30 PEAC - Veszprémi ESC
V.: Kovács Gy. - Reisz
2004.01.16. 18.00 Baja UDKSE - Veszprémi ESC
V.: Maár - Major L.
2004.01.18. 11.00 Atomer?m? SE - Nagykanizsa
V.: Domokos - Szabó G.

Országos utánpótlás bajnokság alapszakasz tornák
2004.01.10. 9:30 OGyB leány Pécs, TÁSI terem (4)
Játékvezet?k: Szilágyi, Bálind, Dudás P.
2004.01.10. 9:30 OKB leány Pécs, PVSK-csarnok (4)
Játékvezet?k: Mihályfalvi, Stickel B., Heiling
2004.01.17. 9:30 OSB leány Pécs, TÁSI terem (4)
Játékvezet?k: Domokos, Kapitány, Heiling
2004.01.18. 9:30 OGyB fiú Paks, ASE Csarnok (6)
Játékvezet?k: Gelencsér, Földvári, Dudás P., Sági



Heiling Csaba

OIK középdönt? küldés
2003. december 9.

VB Elnök: Várhalmi Zsolt
Játékvezet?k: Domokos L?rinc, Gelencsér György, Szabó Gerg?.
A részletes küldést a VB elnök a helyszínen készíti el.

Heiling Csaba

11/2003.(11.24.) számú BMKSZ határozat
2003. december 3.

2003. december 5-e után nem játszhat az a játékos aki nem rendelkezik Versenyengedéllyel vagy nem rendelkezik az Igazolási és Átigazolási Bizottság elnöke, K?hegyi István által kiállított igazolással. Az igazolás azt igazolja, hogy az érintett játékosnak nincs Versenyengedélye, de az annak elkészítéséhez szükséges minden adatot, papírt leadott a Bizottságnak illetve a díját megtérítette.

Várhalmi Zsolt

Módosult, illetve friss küldések a megyei bajnokságban
2003. november 30.

2003.12.01. 18:15 Komló Városi Scs
Komló – PEAC n?i V.:Szigeti-Kovács A.
2003.12.01. 20:15 PTE - ÁOK
Medikus SE – Komló férfi V.:Stickel-Varga G.
2003.12.01. 20:30 PVSK Csarnok
PVSK III. – PEAC II. férfi V.:Dudás-Gyurka
2003.12.02. 19:50 Babits
Mecsek SE–POEÜ férfi V.: Gelencsér-Kapitány
2003.12.03. 18:45 Kodály
Volán – PVSK IV. férfi V.: Parádi-Sági
2003.12.04. 18:30 Pécsvárad
Pécsvárad–PVSK III.férfi V.:Várhalmi-Böngyik
2003.12.08. 18:15 Komló Városi Scs
Komló – Sportfólió n?i V.:Szigeti-Kovács A.
2003.12.11. 18:30 Pécsvárad
Pécsvárad – POEÜ férfi V.:Kapitány-Varga G.
2003.12.12. 16:40 Nagy Lajos
PVSK IV. – Komló férfi V.:Pukli-Böngyik
2003.12.14. 10:00 ANK
ANK - Közgazd-Ászok férfi V.:Dudás-Bernáth
2003.12.15. 19:15 PVSK Csarnok
PVSK II. – PVSK III. férfi V.:Parádi-Stickel
2003.12.15. 19:45 Ifjúság u.
PEAC – Komló n?i V.:Heiling-Sági
2003.12.16. 19:10 Gépipari
POEÜ – PEAC II.férfi V.:Gelencsér-Korb
2003.12.19. 18:15 Nagy Lajos
PVSK II.–Pécsvárad férfi V.: Várhalmi- Földvári

Heiling Csaba

Módosult regionális küldések
2003. november 28.

2003. november.29. szombat. Kaposvár 15.30
Kaposvári KK - MOL-Szolnok V.: Mihályfalvi - Stickel B.

2003. december.13. Kaposvár 15.30
Kaposvári KK - Debreceni Vadkakasok V.: Mihályfalvi - Stickel B.

Heiling Csaba

Friss játékvezet?i küldések
2003. november 24.

2003.11.28. 19:00 Bonyhádi KSE - Kodolányi JFKSE
V.:Kapitány – Dudás P.
2003.11.29. 11:00 Tamási KSE - Marley FKSE
V.:Gelencsér - Domokos
2003.12.12. 18:00 Bonyhádi KSE - Pesterzsébet, Kosársuli
V.: Major L. – Kovács Gy.
2003.12.14. 16:00
Marley FKSE - Tatai SE V.: Maár – Domokos
2003.12.19. 18:00
PEAC-Mischl Autóház - Bonyhádi KSE
V.: Kollár T. – Mihályfalvi

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. november 24.

2003.11.28. péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - KBSK V.: Gelencsér - Heiling
2003.11.29. szombat 18.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Szombathelyi FSE V.: Major L. - Domokos
2003.11.30. vasárnap 16.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Nagykanizsa Fejér megyei küldés
2003.12.05. péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Baja UDKSE V.: Gelencsér - Heiling
2003.12.07. vasárnap 11.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Atomer?m? SE Vas megyei küldés
2003.12.12. péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - Baja UDKSE V.:Reisz - Szabó G.
2003.12.14. vasárnap 11.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Dunaújvárosi AC ELMARAD !!!
2003.12.14. vasárnap 17.00 Nagykanizsa
Nagykanizsa - Veszprémi ESC
2003.12.20. szombat 17.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Dunaújvárosi AC ELMARAD !!! -
2003.12.21. vasárnap 16.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - KBSK Fejér megyei küldés

Heiling Csaba

Friss OUB küldések - változások
2003. november 24.

2003.12.07. 9:30 OGyB leány Szekszárd, Dienes Ált. Isk. ( 4 )
VB Elnök: Parádi Péter Játékvezet?k: Kapitány, Dudás,Földvári

2003.12.07. 9:30 OKB leány Szekszárd, Garay Gimn. ( 4 )
VB Elnök: Tóth László Játékvezet?k: Reisz, Heiling, Dr. Hollósy

2003.12.07. 9:00 OGyB fiú Baja, Türr Csarnok ( 6 )
VB Elnök: Kovács Péter Játékvezet?k: Szabó G. + 3 bajai jtv.

2003.12.14. 9:00 OSB fiú Siófok ( 6 )
VB Elnök: Skoda László Játékvezet?k: Söjtöry, Mihályfalvi, Stickel B., Pestality P.

2003.12.14. 9:30 OSB leány Pécs, TÁSI terem (4)
VB Elnök: ? Játékvezet?k: Reisz, dr. Hollósy, Heiling


Heiling Csaba

A vb közleményei
2003. november 22.

1.Értesítjük az NB II-es n?i csapatokat, hogy a Dunaújvárosi AC visszalépett.

2.Közöljük a MÁV NTE NB II-es n?i csapatának hátralév? mérk?zéseit:
2003.11.30. 16:00 Veszprém – MÁV NTE
2003.12.14. 17:00 MÁV NTE – Veszprém
2004.01.10. 17:00 MÁV NTE – Szombathely
2004.01.18. 11:30 Paks – MÁV NTE
2004.01.31. 17:00 MÁV NTE – Komlói BSK
2004.02.14. 13:00 PEAC – MÁV NTE
2004.02.28. 17:00 MÁV NTE – PEAC
Kérjük, hogy a hiányzó mérk?zéseket 2003.12.01-ig írásban közöljék (Baja – MÁV NTE, MÁV NTE – Paks).

3.Felhívjuk a PEAC NB II-es férfi csapatát, hogy 2003.12.01-ig adják le a szövetségbe az NB II-es játékosok módosított névsorát (6 f?) akik nem szerepelhetnek a megyei feln?tt férfi bajnokságban.

Cserkuti András VB Elnök

A november 24-i ülés témái
2003. november 17.

Az elnökségi ülésre 2003. november 24-én hétf?n 17.00-kor kerül sor a Szövetség nagytermében (Apáca u. 2/1.)
Napirendi pontok:
1. Bizottság vezet?k beszámoltatása - Igazolási és Átigazolási Bizottság
El?terjeszt?: K?hegyi István

2. Bizottság vezet?k beszámoltatása - Játékvezet?i Bizottság
El?terjeszt?: Váradi György

3. "A 2003-as év legjobbjainak szavazás" el?készítése, kategóriák meghatározása
El?terjeszt?: Várhalmi Zsolt

4. Az Edz? Bizottság megszervezése
El?terjeszt?: Várhalmi Zsolt

5. Egyebek
El?terjeszt?: Várhalmi Zsolt

Muhel Márta

Friss küldések
2003. november 16.

2003.11.21. péntek 17.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Veszprémi ESC Vas megyei jtv.
2003.11.21. péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - PEAC V.:Kovács Gy.-Reisz
2003.11.22. szombat 17.30 Komló, Városi Scs.
KBSK-Dunaújvárosi AC V.:Heiling - Stickel B.
2003.11.23. vasárnap 15.00 Nagykanizsa
Nagykanizsa-Baja UDKSE V.:
2003.11.28. péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE-KBSK V.:Gelencsér-Heiling
2003.11.29. szombat 18.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE-Szombathelyi FSE V.:Major L.-Domokos
2003.11.30. vasárnap 16.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC-Nagykanizsa Fejér megyei jtv.

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. november 16.

2003.11.22. (9:30) OKB leány Komló, Városi Sportcsarnok 4 mérk?zés
VB Elnök: Cserkuti András
Játékvezet?k: Stickel B., Heiling, Sági

2003.11.22. (9:30) OGyB leány 4 mérk?zés
VB Elnök: Reisz Péter
Játékvezet?k: Szabó G., Dudás, Földvári

2003.11.23. (9:00) OGyB fiú Dombóvár, Gárdonyi Gimnázium 6 mérk?zés
VB Elnök: Stickel Lajos
Játékvezet?k: Bálind, Pestality, Stickel B., Földvári

2003.11.23. (9:30) OKB fiú "B" Baja, Türr Csarnok 4 mérk?zés
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Szabó G., + 2 bajai jtv.

2003.11.23. (9:30) OKB fiú "A" Dombóvár, Vasút 4 mérk?zés
VB Elnök: Parádi Péter
Játékvezet?k: Szilágyi, Gelencsér, Kapitány

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. november 16.

2003.11.21. 18:00
PEAC-Mischl Autóház-Várpalota KC V.:Mihályfalvi – Stickel B.
2003.11.23. 16:00
Marley FKSE-Tatabányai BDSK V.:Maár – Major L.
2003.11.28. 19:00
Bonyhádi KSE-Kodolányi JFKSE V.:M* Kapitány–Dudás P.
2003.11.29. 11:00
Tamási KSE-Marley FKSE V.:M* Gelencsér-Domokos

Heiling Csaba

Új lehet?ség
2003. november 12.

A BMKSZ Játékvezet?i bizottsága pótlólagos játékvezet?i felkészítést tart a régióban és a megyében m?köd? azon játékvezet?knek, akik nem idén vettek részt továbbképzésen.
Id?pont:2003. november 16-a,9 óra
Helyszín:TÁSI, Pécs, Radnóti u. 2.

Váradi György - Heiling Csaba BMKSZ JB

UOB regionális küldések
2003. november 11.

2003.11.15. (10:30) OSB leány Szekszárd 4 mérk?zés
VB Elnök: Parádi Péter Játékvezet?k: Stickel B., Heiling, Sági

2003.11.16. (10:30) OIK fiú Pécs, TÁSI 3 mérk?zés
VB Elnök: Várhalmi Zsolt Játékvezet?k: Mihályfalvi, Stickel B., Gelencsér

2003.11.16. (9:00) OSB fiú Kaposvár, Gyakorló Általános Iskola 6 mérk?zés
VB Elnök: Cserkuti András
Játékvezet?k: Pestality P., Földvári, Szilágyi, Bálind

Heiling Csaba

Sípmesterek kerestetnek
2003. november 6.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség játékvezet?i tanfolyamot indít 2003. december hónapban. Érdekl?dni illetve jelentkezni lehet munkanapokon délel?tt 8-12 között az 72/532-666-os telefonszámon vagy Váradi György nemzetközi játékvezet?nél a 72/214-977 vagy 20/327-5555 telefonszámokon.


Váradi György BMKSZ JB

Friss küldések
2003. november 4.

2003.11.09. 9:00 OGyB fiú Kaposvár, Toldi Gimnázium (6 mérk?zés)
VB Elnök: Skoda László
Játékvezet?k: Stickel, Pestality, Szilágyi, Bálind

2003.11.09. 9:30 OKB fiú "A" Kaposvár, Eötvös SzKI. (4 mérk?zés)
VB Elnök: Tóth László
Játékvezet?k: Mihályfalvi, Dudás, Földvári

2003.11.09. 9:30 OKB fiú "B" Baja, Türr Csarnok (4 mérk?zés)
VB Elnök: Kovács Gyula
Játékvezet?k: Reisz, Domokos + bajai jtv.

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. november 4.

2003. 11. 5. 18:15 PTE – ÁOK
TTK – Medikusok V.: Bernáth - Varga G.
2003. 11. 11. 16:30 PTE – ÁOK
Jog-Ászok – TTK V.: Gyurka T. - Bernáth
2003. 11. 12. 18:15 PTE – ÁOK
Medikusok – KözgazdÁszok V.:Gyurka T. - Varga G.


Heiling CSaba

Friss küldések
2003. november 4.

2003. 11. 05. 18:45 Kodály
Volán – Komló férfi V.: Parádi - Gyurka T.
2003. 11. 06. 19:50 Babits
Mecsek SE – PEAC II. V.: Gelencsér - Korb
2003. 11. 06. 19:45 férfi V.: Ifjúság u.
Közgazd-Ászok – PVSK IV. férfi V.: Várhalmi - Sági
2003. 11. 09.13:00 ANK
ANK – Medikus SE férfi V.: Heiling - Varga G.
2003. 11. 10. 18:45 Komló Városi Scs.
Komló – Sportfólió n?i V.: Szigeti - Kovács A.
2003. 11. 10. 20:15 PTE – ÁOK
Medikus SE – Volán férfi V.: Várhalmi - Dudás
2003. 11. 10. 20:30 PVSK Csarnok
PVSK III. – Pécsvárad férfi V.: Parádi - Bernáth
2003. 11. 12. 18:15 Nagy Lajos
PVSK II. – POEÜ férfi V.: Gelencsér - Földvári
2003. 11. 13. 18:30 Pécsvárad
Pécsvárad – Mecsek SE férfi V.: Kapitány - Korb
2003. 11. 14. 19:15 Komló Fürst
Komló - Közgazd-Ászok férfi V.: Szigeti - Pukli
2003. 11. 17. 18:15
Komló Városi Scs
Komló – PEAC n?i V.: Szigeti - Kovács A.

Heiling Csaba

Friss küldések
2003. november 4.

2003.11.07. 18:00 PEAC-Mischl Autóház - Kodolányi JFKSE
V.: Reisz – Szabó G.
2003.11.07. 19:00 Marley FKSE - Bonyhádi KSE
V.: Maár – Domokos
2003.11.15. 16:00 Tamási KSE - Tatai SE
V.: Kollár T. – Mihályfalvi
2003.11.16. 11:00
Marley FKSE - AFL-Hungary Mór
V.: Kapitány – Dudás P.
2003.11.16. 16:00 Bonyhádi KSE - Oroszlányi SE
V.: Maár – Szabó G.

Heiling Csaba

Új tarifák az ISM mini és utánpótlás bajnokságokban
2003. október 23.

Játékvezet?k
1600 Ft ISM Mini Kupa
2400 Ft El?selejtez?, selejtez?, alapszakasz, f?csoport torna, alap bajnoki mérk?zések, (OIK, OKB, OSB)
1900 Ft El?selejtez?, selejtez?, alapszakasz, f?csoport torna, alap bajnoki mérk?zések, (OGYB)
3200 Ft Középdönt?, helyosztó, területi dönt? (OIK)
2700 Ft Középdönt?, helyosztó, területi dönt? (OKB, OSB)
2200 Ft Középdönt?, helyosztó, területi dönt? (OGYB)
4600 Ft OIK országos dönt?
3500 Ft OKB országos dönt?
3200 Ft OSB országos dönt?
2800 Ft OGYB országos dönt?
Vb elnök, -helyettes, titkár, asztalszemélyzet
2100 Ft VB elnök
1900 Ft VB elnökhelyettes, titkár
800 Ft Asztalszemélyzet utánpótlás
500 Ft Asztalszemélyzet mini
2003. október 22.
A teljes szöveg letölthet? a MKOSZ portáljáról.

MKOSZ Elnökség

Új tarifák NB I, NB II, megyei feln?tt bajnokság
2003. október 23.

Játékvezet?k
19000 Ft NB I. A alapszakasz ffi
12500 Ft NB I. A alapszakasz n?i
28500 Ft NB I. A kiemelt I. kategória ffi
19000 Ft NB I. A kiemelt I. kategória n?i
31500 Ft NB I. A kiemelt II. kategória ffi
22000 Ft NB I. A kiemelt II. kategória n?i

Komisszárok, szövetségi képvisel?k
10000 Ft A alapszakasz ffi
8500 Ft A alapszakasz n?i
13500 Ft A kiemelt I. kategória ffi
10500 Ft A kiemelt I. kategória n?i
16000 Ft A kiemelt II. kategória ffi
12500 Ft A kiemelt II. kategória n?i

Kiemelt I. kategória: Play-off férfi 1-8., 1-4., n?i 1-6., 1-4.; férfi-n?i mérk?zés a 3. helyért; Magyar Kupa el?dönt? és mérk?zés a 3. helyért. Kiemelt II. kategória: férfi-n?i bajnoki dönt?, Magyar Kupa dönt?.

továbbá
Játékvezet?k
11000 Ft NB I. B alapszakasz ffi
7800 Ft NB I. B alapszakasz n?i
5500 Ft NB II. ffi
5000 Ft NB II. n?i
3000 Ft Megyei I. osztály, NB tartalék és NB-s utánpótlás
2400 Ft Egyéb feln?tt

Komisszárok, szövetségi képvisel?k
7500 Ft NB I. B alapszakasz ffi
5250 Ft NB I. B alapszakasz n?i
2100 Ft NB II. ffi
2100 Ft NB II. n?i
A teljes szöveg letölthet? az MKOSZ portáljáról
2003. október 22.


MKOSZ Elnökség

Nevezési díj bemutása - ingyen tömb
2003. október 21.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség a megyei bajnokságban szerepl? csapatoknak jegyz?könytömböt ajándékoz. A jegyz?könyv tömb átvehet? a szövetség hivatalos helyiségében a nevezési díj befizetését bemutató feladóvevény bemutatása ellenében 2003. november 10-ig.

Cserkuti András

Az alapszakasz összes, eddig megváltozott új id?pontja
2003. október 20.

2003. 11. 22. szombat 17.30 Komló, Városi Scs
KBSK- Dunaújvárosi AC
2004. 02. 01. vasárnap 12.30 Pécs, Pollack terem
PEAC - Dunaújvárosi AC
2004. 01. 31. szombat 14.30 Szombathely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - KBSK

Cserkuti András VB elnök

Módosult mérk?zések
2003. október 20.

A versenybíróság az alábbi módosulásokhoz járult hozzá:
2003. 11.09-én ANK - Medikus SE 10.00 óra helyett 13.00 óra.
2003. 12.07-én 10.00 óra helyett ANK - Közgazdászok helyett 2003. 12. 14-én 10.00 óra.

Csekuti András VB elnök

Alkalmazható km mutatók
2003. október 10.

Baja 88 Veszprém 166
Bonyhád 40 Zalaegersz. 190
Budapest 198 Salgótarján 311
Debrecen 367 Sárbogárd 116
Dombóvár 47 Sárvár 231
Gy?r 241 Sopron 287
Hódm.vh. 214 Százh.b. 175
Kaposvár 67 Szeged 189
Kecskemét 176 Székesfvh. 153
Szekszárd 62 Körmend 220
Szolnok 238 Miskolc 377
Szombath. 245 Nkanizsa 140
Tata 225 Nagyk?rös 192
Nyíregyh. 416 Paks 90
Tatabánya 211 Pápa 216
Tiszaújv. 382

A teljes lista megtalálható a www.hunbasket.hu oldalon az MKOSZ – Játékvezet? Bizottság Szabályzatok – km táblázat menüpontban.

Tóth László

Pályahitelesítés, Versenyengedélyek és nevezési díjak pótlása
2003. október 9.

1. A 2003/2004-es bajnokság folyamán a VB az összes csapat – NB II-es versenykiírás 11.1.1. pontja – pályáját hitelesíteni fogja.
Ez vonatkozik a megyei bajnokságban – férfi, n?i, középiskolás, gyermek bajnokság – szerepl? csapatokra is.
A VB kéri a csapatokat, hogy segítsék a pályahitelesít?k munkáját.
2. Felhívjuk a megyei bajnokságban szerepl? csapatok figyelmét, hogy a versenyengedélyek és a számítógépes igazolások bevezetésének végs? határideje 2003. október. 31. A VB tehát 2003. november 1-t?l csak érvényes versenyengedéllyel és számítógépes igazolással engedélyezi a játékosok szerepeltetését.
3. Felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy a nevezési díjak befizetésének határideje lejárt. A nem fizet? csapatok mérk?zéseit nem írja ki a VB.

Cserkti András VB elnök

A Dél - Dunántúli régió NB II-es küldései
2003. október 9.

2003.10.10. 19:00 Ffi
PEAC-Mischl - Autóház Marley FKSE V.: Mihályfalvi – Kollár T.
2003.10.11. 18:00 Ffi
Tamási KSE - AFL-Hungary Mór V.: Major L. - Kovács Gy
2003.10.11. szombat 13.00 N?i
PEAC – Szombathelyi FSE Elmarad!
2003.10.16. 17.00 N?i
Baja UDKSE – ASE V: Reisz – Szabó G.
2003.10.17. 20:00 Ffi
Bonyhádi KSE - Tamási KSE V: Maár – Szabó G.
2003.10.18. 18:00 Ffi
Marley FKSE - Pesterzsébet, Kosársuli V.: Domokos L. - Gelencsér
2003.10.19. 11.00. D.újváros, Vasvári Ált. Isk. N?i
Dunaújvárosi AC – PEAC V.: Fejér megyei jtv.
2003.10. 24 18.15. Komló, Városi Scs. N?i
KBSK - Veszprémi ESC V.: Gelencsér - Heiling
2003. 10. 24. 19:00 Ffi
PEAC-Mischl Autóház - Tatabányai BDSK V.: Mihályfalvi – Stickel B.
2003. 10. 24. 19:00
Marley FKSE - Kodolányi JFKSE V.: Kapitány – Dudás P.
2003. 10. 26. 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk. N?i
Dunaújvárosi AC - Baja UDKSE V.: Fejér megyei jtv.
2003. 10. 31 18.15 Pécs, Pollack terem N?i
PEAC – KBSK V.:Reisz - Domokos
2003.10.31. 19:30
Tamási KSE - PEAC-Mischl Autóház V.: Major L. – Kovács Gy.

Heiling Csaba BMKSZ JB

NB I junior bajnokság küldései
2003. október 9.

2003. október 18. szombat
15.30 Atomer?m? SE—Albacomp V: Kapitány G. - Dudás P.
2003. október 23. csütörtök
15.30 PVSK-Panthers—Falco KC-Szombathely V.: Gelencsér - Sági
2003. október 25. szombat
15.30 Kaposvári KK—ZTE KK V.: Stickel B. - Pestality P.
15.30 Atomer?m? SE—Marso-Nyíregyházi KK V.: Maár - Szabó G.
2003. október 31. péntek
15.30 Kaposvári KK—Albacomp V.: Mihályfalvi - Stickel B.
2003. november 8. szombat
15.30 Gunaras KC Dombóvár—Atomer?m? SE V.: Gelencsér - Szilágyi
2003. november 8. szombat
15.30 PVSK-Panthers—Albacomp V.: Kapitány - Földvári

Heiling Csaba BMKSZ JB

Egy nappal kés?bb játsszák
2003. október 6.

A 2004. január 30-ra kiírt Szombathelyi F?iskola - Komlói Bányász NB II-es n?i mérk?zés egy nappal kés?bb, 2004. január 24-én kerül sorra 14 órai kezdettel . A módosítással egybeszerkesztett program ebben a menüben hét cikkel lejjebb olvasható.

Cserkuti Andár VB elnök
Tóth László

Megyei program 2003/04
2003. október 2.

2003
10.13. 19:45 Ifjúság u. PEAC – Komló n?i
10.14. 19:10 Gépipari POEÜ – PVSK II. férfi
10.14. 19:50 Babits Mecsek SE – PVSK III. férfi
10.16. 19:15 Pollack PEAC – Sportfólió n?i
10.17. 19:00 Pollack PEAC II. – Pécsvárad férfi
10.21. 19:10 Gépipari POEÜ – Mecsek SE férfi
10.22. 18:15 Nagy Lajos PVSK II. – Pécsvárad férfi
10.24. 19:15 Komló Fürst cs. Komló – ANK férfi
10.27. 20:15 Kodály Sportfólió – Komló n?i
10.27. 20:30 PVSK Csarnok PVSK III. – POEÜ férfi
10.28. 19:50 Babits Mecsek SE – PVSK II. férfi
10.30. 18:30 Pécsvárad Pécsvárad – PEAC II. férfi
11.02. 10:00 ANK ANK – PVSK IV. férfi
11.03. 20:15 Kodály Sportfólió – PEAC n?i
11.03. 20:30 PVSK Csarnok PVSK III. – PVSK II. férfi
11.04. 19:10 Gépipari POEÜ – Pécsvárad férfi
11.05. 18:45 Kodály Volán – Komló férfi
11.06. 19:50 Babits Mecsek SE – PEAC II. férfi
11.06. 19:45 Ifjúság u. Közgazd-Ászok – PVSK IV. férfi
11.09. 10:00 ANK ANK – Medikus SE férfi
11.10. 18:45 Komló Városi Scs. Komló – Sportfólió n?i
11.10. 20:15 PTE – ÁOK Medikus SE – Volán férfi
11.10. 20:30 PVSK Csarnok PVSK III. – Pécsvárad férfi
11.12. 18:15 Nagy Lajos PVSK II. – POEÜ férfi
11.13. 18:30 Pécsvárad Pécsvárad – Mecsek SE férfi
11.14. 19:15 Komló Fürst cs. Komló - Közgazd-Ászok férfi
11.17. 18:15 Komló Városi Scs. Komló – PEAC n?i
11.18. 19:10 Gépipari POEÜ – PVSK III. férfi
11.19. 18:45 Kodály Volán – ANK férfi
11.20. 19:45 Ifjúság u. Közgazd-Ászok – Medikus SE férfi
11.24. 20:15 Kodály Sportfólió – Komló n?i
11.24. 20:30 PVSK Csarnok PVSK III. – Mecsek SE férfi
11.27. 19:45 Ifjúság u. Közgazd-Ászok – Volán férfi
11.27. 19:15 Pollack PEAC II. – PVSK II. férfi
11.27. 19:50 Babits Mecsek SE – Pécsvárad férfi
11.28. 16:40 Nagy Lajos PVSK IV – Medikus SE férfi
11.28. 19:00 Pollack PEAC II. – POEÜ férfi
12.01. 18:15 Komló Városi Scs Komló – PEAC n?i
12.01. 20:15 PTE – ÁOK Medikus SE – Komló férfi
12.01. 20:30 PVSK Csarnok PVSK III. – PEAC II. férfi
12.02. 19:50 Babits Mecsek SE – POEÜ férfi
12.03. 18:45 Kodály Volán – PVSK IV. férfi
12.04. 18:30 Pécsvárad Pécsvárad – PVSK III. férfi
12.07. 10:00 ANK ANK - Közgazd-Ászok férfi
12.08. 18:15 Komló Városi Scs Komló – Sportfólió n?i
12.11. 18:30 Pécsvárad Pécsvárad – POEÜ férfi
12.12. 16:40 Nagy Lajos PVSK IV. – Komlóférfi
12.15. 19:15 PVSK Csarnok PVSK II. – PVSK III.férfi
12.15. 19:45 Ifjúság u. PEAC – Komló n?i
12.16. 19:10 Gépipari POEÜ – PEAC II.férfi
12.19. 18:15 Nagy Lajos PVSK II. – Pécsvárad férfi
2004
01.14. 18:15 Nagy Lajos PVSK II. – Mecsek SE férfi
01.16. 20:00 Pollack PEAC II. – PVSK III. férfi
01.21. 18:15 Nagy Lajos PVSK II. – PEAC II. férfi
01.23. 19:30 Pollack PEAC II. – Mecsek SE férfi
01.26. 20:15 Kodály Sportfólió – PEAC n?i
02.02. 19:45 Ifjúság u. PEAC - Sportfólión?i

Versenybizottság

Benzinárak
2003. szeptember 30.

2003. október 1-je és december 31-e között számla nélkül alkalmazható üzemanyagárak:

Ólmozatlan motorbenzinek
95-ös ólmozatlan motorbenzin 240Ft/l
98-as ólmozatlan motorbenzin 249Ft/l
Gázolaj
210Ft/l
Keverék
239Ft/l

Forrás: www.apeh.hu

Az Országos Utánpótlás bajnokság programja és küldései
2003. szeptember 29.

Utánpótlás tornák küldése:

2003.10.12. vasárnap 9.30 TÁSI, kadett fiú „B” csoport (4 mérk?zés)
VB elnök: Skoda László (tervezet)
Játékvezet?k: Földvári Tamás, Szilágyi Krisztián, Bálind Attila

2003.10.12. vasárnap 9.30 Paks, kadett fiú „A” csoport (4 mérk?zés)
VB elnök: Kovács Gyula (tervezet)
Játékvezet?k: Maár Gábor, Reisz Péter, Szabó Gerg?

2003.10.19. vasárnap 9.00 Dombóvár, serdül? fiú (6 mérk?zés)
VB elnök: Várhalmi Zsolt (tervezet)
Játékvezet?k: Kapitány Gellért, Dudás Péter, Szilágy Krisztián, Bálind Attila

Heiling Csaba

NB II Dél - Dunántúl férfi és n?i bajnokság játékvezet?i küldései
2003. szeptember 29.

A Dél - Dunántúli régió NB II-es küldései
2003.10.03. 19:00 Ffi
Bonyhádi KSE - PEAC-Mischl Autóház V: Reisz - Domokos
2003.10.06. 19:00 Ffi
Marley FKSE - Várpalota KC V: Kapitány – Dudás P.
2003.10.10. 19:00 Ffi
PEAC-Mischl - Autóház Marley FKSE V: Mihályfalvi – Kollár T.
2003.10.11. 18:00 Ffi
Tamási KSE - AFL-Hungary Mór V:M* Major L. - Kovács Gy.
2003.10.11. szombat 13.00 N?i
PEAC – Szombathelyi FSE :M* Elmarad!
2003.10.16. 17.00 N?i
Baja UDKSE – ASE V: Reisz – Szabó G.
2003.10.17. 20:00 Ffi
Bonyhádi KSE - Tamási KSE V: Maár – Szabó G.
2003.10.18. 18:00 Ffi
Marley FKSE - Pesterzsébet, Kosársuli V:M* Domokos L. - Gelencsér

Heiling Csaba BMKSZ JB

NB I junior bajnokság küldései
2003. szeptember 29.

2003. október 3. péntek
15.30 Kaposvári KK—PVSK-Panthers V: Stickel B. - Pestality P.
15.30 Atomer?m? SE—Univer KSE V: Maár Szabó G.
2003. október 8. szerda
15.30 PVSK-Panthers—Marc-Körmend V: Gelencsér Sági
15.30 Gunaras KC Dombóvár—Albacomp V: Kapitány Szilágyi
15.30 Atomer?m? SE—Falco KC-Szombathely V: Maár Szabó G.
2003. október 12. vasárnap
15.30 PVSK-Panthers—Soproni Ászok-SMAFC V: Dudás P. - Sági
15.30 Kaposvári KK—Univer KSE V:Stickel B. - Pestality P.
2003. október 18. szombat
15.30 Atomer?m? SE—Albacomp V:M* Kapitány G. - Dudás P.

Heiling Csaba BMKSZ JB

Szezon el?tti id?pont módosítási lehet?ség
2003. szeptember 28.

Id?pontmódosítási kérelmet 2003. október 10. 12 óráig áll módunkban elfogadni, utána csak a versenyszabályzatban leírtak szerint beadott kérelmeket tudjuk figyelembe venni.


Cserkuti András VB elnök

A n?i NB II 2003/04-es hivatalos programja
2003. szeptember 24.

2003.10.11 szombat 13.00 Pécs, Pollack terem
PEAC - Szombathelyi FSE
2003.10.12 vasárnap 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - KBSK
2003.10.16 csütörtök 17.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Atomer?m? SE
2003.10.19 vasárnap 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - PEAC
2003.10.24 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Veszprémi ESC
2003.10.26 vasárnap 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - Baja UDKSE
2003.10.31 péntek 18.15 Pécs, Pollack terem
PEAC - KBSK
2003.11.02 vasárnap 16.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Baja UDKSE
2003.11.07 péntek 18.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - Atomer?m? SE
2003.11.07 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Szombathelyi FSE
2003.11.09 vasárnap 15.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - PEAC
2003.11.14 péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - Veszprémi ESC
2003.11.15 szombat 17.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - PEAC
2003.11.16 vasárnap 11.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Dunaújvárosi AC
2003.11.21 péntek 17.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Veszprémi ESC
2003.11.21 péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - PEAC
2003.11.21 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Dunaújvárosi AC
2003.11.28 péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - KBSK
2003.11.29 szombat 18.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Szombathelyi FSE
2003.12.05 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Baja UDKSE
2003.12.07 vasárnap 11.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Atomer?m? SE
2003.12.12 péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - Baja UDKSE
2003.12.14 vasárnap 11.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Dunaújvárosi AC
2003.12.20 szombat 17.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Dunaújvárosi AC
2003.12.21 vasárnap 16.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - KBSK
2004.01.09 péntek 18.30 Pécs, Pollack terem
PEAC - Veszprémi ESC
2004.01.16 péntek 18.00 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - Veszprémi ESC
2004.01.17 szombat 12.30 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - PEAC
2004.01.23 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - PEAC
2004.01.25 vasárnap 11.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - Szombathelyi FSE
2004.01.25 vasárnap 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - Veszprémi ESC
2004.01.29 csütörtök 19.15 Pécs, Pollack terem
PEAC - Baja UDKSE
M* 2004.01.31 szombat 14.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - KBSK

2004.02.01 vasárnap 14.30 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Atomer?m? SE
2004.02.05 csütörtök 12.30 Pécs, Pollack terem
PEAC - Dunaújvárosi AC
2004.02.06 péntek 18.30 Pécs, Pollack terem
PEAC - Atomer?m? SE
2004.02.08 vasárnap 11.00 D.újváros, Vasvári Ált. Isk.
Dunaújvárosi AC - Szombathelyi FSE
2004.02.13 péntek 17.45 Baja, Újvárosi ÁMK terem
Baja UDKSE - KBSK
2004.02.13 péntek 18.00 Paks, ESZI csarnok
Atomer?m? SE - Dunaújvárosi AC
2004.02.15 vasárnap 15.00 Veszprém, Egyetemi cs.
Veszprémi ESC - Szombathelyi FSE
2004.02.21 szombat 14.00 Sz.hely, F?iskolai csarnok
Szombathelyi FSE - Baja UDKSE
2004.02.27 péntek 18.15 Komló, Városi Scs.
KBSK - Atomer?m? SE

Cserkuti András Földvári Tamás

NB II Dunántúl férfiak teljes m?sor
2003. szeptember 23.

Dátum Kezdési id? Hazai csapat Vendég csapat
2003.09.26. 19:00 PEAC-Mischl Autóház AFL-Hungary Mór
2003.09.27. 18:00 Tamási KSE Fehérvár KC
2003.10.03. 19:00 Bonyhádi KSE PEAC-Mischl Autóház
2003.10.06. 19:00 Marley FKSE Várpalota KC
2003.10.10. 19:00 PEAC-Mischl Autóház Marley FKSE
2003.10.11. 18:00 Tamási KSE AFL-Hungary Mór
2003.10.17. 20:00 Bonyhádi KSE Tamási KSE
2003.10.18. 18:00 Marley FKSE Pesterzsébet, Kosársuli
2003.10.24. 19:00 PEAC-Mischl Autóház Tatabányai BDSK
2003.10.24. 19:00 Marley FKSE Kodolányi JFKSE
2003.10.31. 19:30 Tamási KSE PEAC-Mischl Autóház
2003.11.02. 11:00 Bonyhádi KSE Tatai SE
2003.11.07. 18:00 PEAC-Mischl Autóház Kodolányi JFKSE
2003.11.07. 19:00 Marley FKSE Bonyhádi KSE
2003.11.15. 16:00 Tamási KSE Tatai SE
2003.11.16. 11:00 Marley FKSE AFL-Hungary Mór
2003.11.16. 16:00 Bonyhádi KSE Oroszlányi SE
2003.11.21. 18:00 PEAC-Mischl Autóház Várpalota KC
2003.11.23. 16:00 Marley FKSE Tatabányai BDSK
2003.11.28. 19:00 Bonyhádi KSE Kodolányi JFKSE
2003.11.29. 11:00 Tamási KSE Marley FKSE
2003.12.12. 18:00 Bonyhádi KSE Pesterzsébet, Kosársuli
2003.12.14. 16:00 Marley FKSE Tatai SE
2003.12.19. 18:00 PEAC-Mischl Autóház Bonyhádi KSE
2003.12.20. 18:00 Tamási KSE Kodolányi JFKSE
2004.01.09. 19:00 Marley FKSE PEAC-Mischl Autóház
2004.01.11. 16:00 Bonyhádi KSE Tatabányai BDSK
2004.01.16. 18:00 PEAC-Mischl Autóház Oroszlányi SE
2004.01.18. 15:00 Tamási KSE Bonyhádi KSE
2004.01.23. 18:00 Bonyhádi KSE Várpalota KC
2004.01.24. 18:00 Tamási KSE Pesterzsébet, Kosársuli
2004.01.30. 19:00 Marley FKSE Fehérvár KC
2004.01.30. 20:00 PEAC-Mischl Autóház Tamási KSE
2004.02.06. 19:00 Bonyhádi KSE Marley FKSE
2004.02.07. 16:00 Tamási KSE Várpalota KC
2004.02.13. 19:30 PEAC-Mischl Autóház Fehérvár KC
2004.02.20. 19:00 Bonyhádi KSE Fehérvár KC
2004.02.21. 17:00 Tamási KSE Oroszlányi SE
2004.02.28. 11:00 PEAC-Mischl Autóház Tatai SE
2004.02.29. 18:30 Marley FKSE Tamási KSE
2004.03.05. 19:00 Bonyhádi KSE AFL-Hungary Mór
2004.03.06. 11:00 PEAC-Mischl Autóház Pesterzsébet, Kosársuli


Fejér Megyei Kosárlabda Szövetség Versenybíróság

Az elszámolható játékvezet?i díjak és költségtérítések
2003. szeptember 22.

A Játékvezet?i Bizottság ezúton is értesíti a régió és a megye játékvezet?it, hogy a 2002/03-as játékvezet?i díjak alkalmazásánál a tavalyi összegeket kell alkalmazni. A MKOSZ várhatóan októberben foglalkozik a tarifák kérdéseivel. A változásokról ezen a WEB oldalon, és az aktuális Hírkosárban tájékoztatást adunk.

Váradi György JB elnök

Távolságmutató megyei meccsekre
2003. szeptember 22.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Elnüksége 2003. szeptember 10-i ülésén a megyén belüli településekre az Pécst?l alábbi távolságokat hagyta jóvá játékvezet?k, és a mérk?zésekre utazó más hivatalos személyek számára:

Görcsöny 14 km
Komló 20 km
Pécsvárad 19 km
Mohács 42 km
Vajszló 32 km
Szentl?rinc 19 km
Szigetvár 34 km
Siklós 28 km

Várhalmi Zsolt f?tikár
Váradi György JB elnök

Játékvezet?i kötelez? továbbképzés
2003. szeptember 11.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezet?i Bizottága játékvezet?i továbbképést tart szeptember 22-én hétf?n 17 órai kezdettel Pécsett a Dél-dunántúli és a Baranya megyei játékvezet?k számára. A továbbképzés helyszíne: Mecsekaljai Iskolaközpont (TÁSI) Pécs, Radnóti utca 2. Az NB-II-ben, az utánpótlás bajnokságban, valamint a megyei bajnokságban közrem?d? játékvezet?k számára a részvétel kötelez?.

Várhalmi Zsolt f?titkár
Váradi György JB elnök

Ligaértekezlet Dunántúl n?i NBII
2003. szeptember 8.

Értesítjük Dunántúli NB II-s n?i bajnokság résztvev?it, hogy a Liga értekezletet 2003. szeptember 22-én (hétf?n) 16.00-kor tartjuk a Szövetség tanácstermében (Pécs, Apáca u. 2/1.) Tájékoztatásul közöljük, hogy a bajnokságra a következ? csapatok neveztek: Szombathelyi TK, Veszprém, Baja, Dunaújváros, Komló, Paks, PEAC.
Az ?szi játéknapok a következ?k:
1. október 11.
2. október 25.
3. november 1.
4. novvenber 8.
5. november 15.
6. november 22.
7. november 29.
Kérjük a csapatok pontos megjelenését!

Cserkuti András VB elnök

Az évindító elnökségi ülés programja
2003. szeptember 8.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnökségi ülést tart 2003. szeptember 10-én szerdán 17.00-kor. Helyszín: a Szövetség nagytermében. (Apáca u. 2/1)
Tervezett napirendi pontok:
1. A 2003/2004 évi megyei bajnoki versenykiírás megtárgyalása
El?terjeszt?: Cserkuti András versenybizottság
2. A régiós keretek közötti utánpótlás bajnokság és a Kenguru Kupa
El?terjeszt?: Füzesi József utánpótlás bizottság
3. Az NB. II indításáról általános tájékoztatás
El?terjeszt?: Cserkuti András,
4. A régiós játékvezet?i továbbképz? lebonyolítása és a játékvezet?i
keretek kialakítása
El?terjeszt?: Váradi György

Muhel Márta titkár

Játékvezet?knek benzinárak
2003. szeptember 5.

2003. július 1-je és szeptember 30-a számla nélkül között alkalmazható üzemanyagárak:
Ólmozatlan motorbenzinek
95-ös ólmozatlan motorbenzin 230Ft/l
98-as ólmozatlan motorbenzin 240Ft/l
Gázolaj
206Ft/l
Keverék
230Ft/l

Tóth László

Az Átigazolási és nyilvántartási bizottság közleménye
2003. május 12.

A bizottság a bajnokságok végén ismételten arra kéri az NBI-ben, NB II-ben, az Országos Utánpótlás Bajnokságban, és Baranya megyében játszó csapatokat, hogy az igazolásokkal kapcsolatos adatlapokat, nyomtatványokat haladéktalanul jutassák vissza a szövetségbe.

K?hegyi István

Játékvezet?i tanfolyam
2003. január 8.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség közleménye:
A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség játékvezet?i tanfolyamot indít.
Jelentkezni lehet: 2003 január 13-án hétf?n, 17 órakor a Szövetség irodájában, Pécsett az Apáca utca 2/1. alatt. el?zetes információt Váradi György, a Játékvezet?i Bizottság elnöke ad a 20/327-55-55 telefonszámon.

A versenybizottság közleményei
2002. december 9.

1. Felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy mérk?zés id?pont módosítást csak a Versenykiírás el?írásai szerint fogadunk el.

2. A VB a KK Pécs - Pécsvárad férfi mérk?zést 0:20 arányban a Pécsvárad csapata javára igazolja.
Indoklás: A versenykiírás szerint tárgyhétre csak rendkívül indokolt esetben fogadunk el módosítást.
Felhívjuk a KK Pécs csapatának figyelmét, hogy a játékvezet?i díjat 2002. december 23-ig rendezzék a játékvezet?kkel.

3. A VB köszönetét fejezi ki a PVSK-Panthers férfi, és a MiZo - Pécsi VSK n?i csapatának, hogy a megyei feln?tt férfi és n?i bajnokságok els? három helyezettjének méltó, ünnepélyes keretek között tudtuk átadni az érmeket és okleveleket teljesítményükért.
Köszönjük Máté János, és Rózsa Gábor sporttársak megért? segítségét.


Játékvezet?i bizottság közleményei
2002. december 2.

1. Fegyelmi eljárás játékvezet?k ügyében
Sági Zoltán és Kárpáti Zoltán játékvezet?k különböz? okok miatt nem jelentek meg egy-egy meccsükön. A Játékvezet?i Bizottság a jelentéseket értékelte. Mindkett? játékvezet?t szigorú megrovásban részesítette. Amennyiben 2 éven belül a játékvezet?knek felróható magatartásból ilyen vagy ehhez hasonló eset történne, felfüggesztésre számíthatnak.

2. A Komlói BSK megyei kosárlabda csapatok hazai mérk?zésein a korrekt, független, megfelel? színvonalú játékvezetés érdekében lehet?ség szerint legalább egy, tapasztaltabb, rutinosabb játékvezet? is közre fog m?ködni.

3. Ellen?r - küldés a megyei férfi kosárlabda bajnokságban:
2003. január 1-t?l a mérk?zések és a játékvezetés színvonalának emelése céljából a rangadó jelleg? mérk?zéseken komisszár fog közre m?ködni, aki hatáskörében megfigyeli, jelentést ír a játékvezetésr?l, csapatok viselkedésér?l, jegyz?asztal munkájáról. A mérk?zésekre való küldést Cserkuti András VB elnök és Várhalmi Zsolt f?titkár egyeztetve intézi. A komisszárok közrem?ködési költsége bruttó 1000 Ft, amelyet a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség vállal. A komisszárok: Váradi György, Várhalmi Zsolt, Cserkuti András, Téczely Tamás, Tóth László, Dr. Páli Kálmán, Parádi Péter, Márton László.

4. A játékvezetés általános színvonalának emelése céljából a jöv?ben a rangadó jelleg? mérk?zéseket lehet?ség szerint, legalább egy rutinosabb, tapasztaltabb, és egy fiatalabb feltörekv?, tehetséges játékvezet? vezeti.

5. Várhalmi Zsolt f?titkár kérésére a JB megvizsgálta az újonnan végzett játékvezet?k helyzetét. A levizsgázott játékvezet?k tehetségükt?l, tudásuktól függ?en 10-30 közötti általános és középiskolás mérk?zést vezetett, amelyet Heiling Csaba küld? statisztikai kimutatása is bizonyít.

6. A krónikus játékvezet? hiány leküzdése érdekében, szükség szülte kényszerb?l harmadik továbbképz?t tartunk január 11-18. között. Pontos id?pont a kés?bbikben. Újra lehet?séget adunk a korábban nem vizsgázottaknak, hogy újra a játékvezet?k sorába állhassanak. Minden érdekeltet levélben értesítünk.

(Váradi György JB elnök - Dráb Iván)

A versenybizottság közleményei
1. Felhívjuk a Baranya megyei bajnokságban szerepl? Csapatok figyelmét, hogy a Versenykiírásokkal együtt kiküldött játékos adatkér? lapok leadásának legutolsó határideje december 9. 17 óra. Azon csapatok mérk?zéseire, akik nem szolgáltattak adatokat a határid? lejártáig, a BMKSZ nem küld játékvezet?ket és ezeket a mérk?zéseket a vétkes fél 20:0 arányban elveszíti. Olyan mérk?zés esetén, ahol egyik csapat sem adta le az adatkér? lapokat, az eredmény 0:0, és a kijárásért járó 1 pontot egyik csapat sem kapja meg.


(Cserkuti András)

A versenybizottság közleményei
2002. november 8.

2. Felhívjuk a PEAC NB II-es n?i csapat vezet?inek figyelmét, hogy a jöv?ben a Versenykiírásban foglaltaknak megfelel?en szíveskedjenek biztosítani az id?mér?, a 24 másodperc mér? és az eredményjelz? m?ködését és m?ködtetését. Ismétl?dés esetén mérk?zésellen?rt fogunk kiküldeni. 2.)

3. Felkérjük a KK Pécs képvisel?jét, hogy legkés?bb 2002. 12. 02-ig adja meg a KK Pécs - Pécsvárad férfi mérk?zés id?pontját. Indokolás: A megadott id?pont (2003. 01. 30.) a Pécsvárad - KK Pécs mérk?zés id?pontja!

(Cserkuti András)

VB Közlemények
2002. január 13.

1. A megyei bajnokságok tavaszi fordulójának ligaértekezletére 2003. február 3-án hétf?n 17 órai kezdettel kerül sor a szövetség hivatalos helyiségében. Kérjük a csapatok pontos megjelenését.

2. A Versenybíróság a KK Pécs - ANK PFC férfi mérk?zés újrajátszását rendeli el. Az új id?pont 2003. február 2-a vasárnap. Kezdési id?pont: 10.30 óra. Helye: ANK Sportcsarnok. A játékvezet?i díjakat a KK Pécs csapatának kell rendeznie a mérk?zés el?tt.

3. A kérjük a január utolsó hetében megrendezésre kerül? mérk?zéseken közrem?köd? játékvezet? kollegákat, hogy a jegyz?könyveket 2003. február 3-án 16-30-ig juttassák el a szövetségbe, hogy a ligaértekezletre pontos információkkal rendelkezzünk. A Mecsek SE - Mohács, Pécsvárad - KK Pécs, és a KK Pécs - ANK férfi mérk?zések eredményeit a mérk?zés után az els? játékvezet? a 70/240-8878-as telefonon jelentse Cserkuti Andrásnak.


Köszönjük!
Cserkuti András VB elnök